Az MSZP szolnoki polgármesterjelöltje előválasztáson is hajlandó megméretni magát

Megosztás

Kibővített elnökségi ülést tartott az MSZP vármegyei szervezete a napokban Jászapátin. Ezen elhangzott, ha kell, előválasztást is tartanak Szolnokon. A cél a legmegfelelőbbek kiválasztása a jövő évi önkormányzati választásokra.

Komjáti Imre, az MSZP társelnöke is részt vett az MSZP kibővített vármegyei elnökségi ülésén. Döntöttek arról, hogy partnerséget ajánlanak a demokratikus ellenzéknek a 2024-es önkormányzati választásokra. 

– Együtt kívánunk indulni a velünk szövetséges pártokkal – jelentette ki Györfi Mihály, a párt megyei elnöke.

Hozzátette, szeretnék mindenütt képviselni azokat az embereket, akik változást akarnak. Ehhez egy nyitott együttműködést ajánlanak a partnereiknek.

Ha ez mégsem valósulna meg, határoztak a párt megyei listájáról is. 

– Amennyiben önállóan kell indulnunk, akkor 18 kiváló barátunkat szeretnénk megkérni, hogy képviseljék azt az értékrendet, amivel az MSZP rendelkezik – mondta az elnök.

Komjáti Imre pedig azt hangsúlyozta, hogy rendszerváltásra van szükség az országban annak érdekében, hogy még többen ne hagyják el az országot.

Bejelentette, hogy megállapodás született az MSZP és a DK között Szolnokon a polgármesterjelölt személyéről. Ő Györfi Mihály alpolgármester.

A megyei elnök kiemelte, hogy a tárgyalások már megkezdődtek a pártokkal, civil szervezetekkel, de az is elképzelhető, hogy Szolnokon előválasztással választják ki az ellenzék jelöltjeit.

– Ha nem tudunk megállapodni, akkor előválasztással fogjuk kiválasztani a közös polgármesterjelöltet – jelentette ki Györfi Mihály.

Ahhoz viszont, hogy egy hatékonyan működő csapat legyen az önkormányzatban, a pártok, közösségek, civilek együtt választják ki azt a 12 embert, önkormányzati képviselőjelöltet, akik biztosítékul szolgálnak arra, hogy soha ne fordulhasson elő az, ami megtörtént 2019-ben. Akkor olyan képviselők kerültek be a képviselő-testületbe, akik aztán átálltak a Fideszhez, Olyan jelölteket kívánnak bemutatni, akik részükről biztosan 5 éven át képviselik a megyeszékhelyen élőket.

És ha már Jászapáti, akkor az is elhangzott, az MSZP természetesen itt is készül a választásra, de jelöltjeiket később mutatják be. 

– A Fidesz leváltásán gőzerővel dolgozunk – jelentette ki Rácz Róbert elnökhelyettes.

Képünkön: Györfi Mihály (balról), Rácz Róbert és Komjáti Imre

Forrás és fotó: Jászsági Térségi TV Facebook

Kapcsolódó cikkek