Gyógyszertár nyílt a Széchenyi városrészben Szolnokon

Új gyógyszertár nyílt a Széchenyi városrészben Szolnokon, amely már most a város egyik legjobban felszerelt és leghosszabb nyitva tartású patikája lett. A Manna Gyógyszertár a Csóka utca 3. szám alatt, az ALDI-val szemben, a Pepco mellett várja a látogatókat. A modern és barátságos környezetben kialakított patika széleskörű termékkínálattal és szakértő kiszolgálással áll rendelkezésre, hétköznapokon és hétvégén egyaránt.

Tovább olvasom

Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a kínai tulajdonban levő Tisza Szálló hamarosan újra kinyitna

Eredetileg azt ígérték, hogy május 31-én újranyit ez a patinás szálló és a hozzá kapcsolódó gyógyfürdő. Most viszont inkább úgy tűnik, hogy egyszerűen igyekeznek teljes csendben maradni a dologról, hátha a többség már elfelejtette. A jelek inkább arra mutatnak, hogy semmilyen újranyitás nem lesz itt a közeljövőben.

Tovább olvasom

Egy utolsó bejárás – holnap nyit az Aldi Szolnokon

November 7-én, azaz holnap nyit az új Aldi az Ady Endre úton, az egykori Domus helyén. Az építkezésről, fejleményekről, boldog és kevésbé boldog hangokról egyaránt beszámoltunk a Szol24-en. Szalay Ferenc polgármester, Fejér Andor alpolgármester és Kállai Mária országgyűlési képviselő a nyitás előtti nap személyesen járta be az üzletet.

Tovább olvasom