Ismét taroltak Martfűn: a hazaiak is nagyot mentek a nemzetközi tenisztornán

Négy ország játékosai érkeztek Martfűre, ahol két napon át zajlottak a mérkőzések a hagyományos nemzetközi emlékversenyen. A mezőny erősségét világbajnokok és Európa-bajnoki érmesek is jelezték, a helyi sportolók pedig ezúttal sem maradtak eredmények nélkül.

Tovább olvasom

Bosszantó baleset a csúszós aszfalton a 31-es főúton és Martfűnél is, alaposan összetört az autó

Az egyik gépkocsi aránylag egyben megúszta, később visszaállhatott a forgalomba, ám a másik esetben nem egészen, ott alaposan összetört az autó. A 31-esen pedig az a sofőr járt pórul, aki egy felelőtlenül előző szembejövő miatt rántotta oldalra a kormányt.

Tovább olvasom

Hétfőn kezdik, csütörtökön végeznek – lezárás miatt fennakadásokra és pótlóbuszos közlekedésre számítsunk az egyik Jász-Nagykun-Szolnok megyei vasútvonalon

Augusztus 10-én késő este kezdik a tervezett munkálatokat, amit a következő két és fél napban szeretnének is teljes egészében sikerrel lezárni, addig azonban számoljanak némi kellemetlenséggel (például a pótlóbuszra való átszállással) az arra utazók.

Tovább olvasom

MLSZ: Az elszámolási és a visszafizetési kötelezettségének sem tett eleget a martfűi sportegyesület

Ahogy arról már korábban írtunk, elkerülhetetlenné vált a több mint 60 millió forintos adósságot felhalmozó Martfűi Labdarúgó Sportegyesület felszámolása, így a felnőtt együttes semmilyen osztályban nem indul a 2026/2027-es szezonban. Miközben a költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentett klub megszűnik, a Magyar Labdarúgó Szövetség reagált a Szol24 megkeresésére.

Tovább olvasom

Felszámolás alatt Martfű futballcsapata, de a sporttelepet megmentené a város

Hivatalosan is tisztázódott a súlyos anyagi krízisbe került Martfűi Labdarúgó Sportegyesület jövője: a klub közel 60 millió forintos adósságot halmozott fel, ami miatt a felnőtt csapat semmilyen osztályban nem indul a 2026/2027-es szezonban, a szervezet ellen pedig felszámolási eljárás indult. Martfű önkormányzata a szülőkkel összefogva átvette a sporttelep megmentését, helyreállította a közműveket, és garantálja a pályák használatát a gyermekek utánpótlás-neveléséhez.

Tovább olvasom

Volt diákjai segítenek a tűzvészben otthonát elveszítő martfűi tanárnőnek

Tragikus tűzeset pusztított Martfűn, ahol percek alatt vált lakhatatlanná egy 58 éves helyi pedagógus otthona. A matematika-fizika szakos Mester Emese jelenleg füstmérgezéssel lábadozik a szolnoki Hetényi Géza kórházban, ám a bajban nem maradt egyedül: volt tanítványai és a helyi közösség nagyszabású összefogást szerveztek a Munkácsy úti lakás teljes helyreállítására.

Tovább olvasom

Jelentős árcsökkentés a szezon közepén, itt érdemes fürdőzni Szolnok megyében

Miközben a hazai termálfürdők többségében folyamatos drágulásról szólnak a hírek, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Martfű Termál Spa egészen rendhagyó lépésre szánta el magát. A komplexum a főszezon kellős közepén nemhogy tartotta az árait, de jegytípustól függően legalább 25 százalékkal csökkentette a belépők tarifáit.

Tovább olvasom

A születésük helyszínén kelnek életre a magyar filmek, köztük A martfűi rém is

Különleges és rendkívül izgalmas kulturális időutazásra invitálja a mozirajongókat a Mozizug csapata, amely az idei nyáron is útjára indítja a nagy sikerű „Itt forgatták” elnevezésű filmtúráját. A kezdeményezés lényege, hogy a kiválasztott hazai alkotásokat pontosan ott vetítik le a közönségnek, ahol a kamerák egykor forogtak.

Tovább olvasom

Milliárdos kormányzati támogatás érkezik az önkormányzatokhoz, Martfű nagyon jól járt

Jelentős pénzügyi forrásokhoz jutottak a hazai települések, miután a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium döntése értelmében összesen több mint 1,2 milliárd forint rendkívüli, vissza nem térítendő támogatást osztottak szét országszerte. A Lőrincz Viktória miniszter és Kármán András pénzügyminiszter által jegyzett kormányzati határozat alapján 314 önkormányzat részesülhet a segítségben, amelyeket a helyi feladatellátás finanszírozására fordíthatnak a településvezetések. A támogatási lista élén pedig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Martfű áll.

Tovább olvasom