Remekül kezdte a tavaszi szezont a Szolnoki MÁV

Február végén, közvetlenül a tavaszi szezon kezdése előtt írtunk róla, hogy jó felkészülést zárt az NB3-as Szolnoki MÁV csapata, annak ellenére, hogy a másodosztályba kerülés réme az 52 pontos Békéscsaba kiváló szereplése miatt már nem fenyegeti. A tavaszi szezon első két mérkőzést két győzelemmel, 7-1-es gólkülönbséggel zárták.

Tovább olvasom

Ömlik a pénz a sportba Szolnokon – 280 millió forintot kap az utánpótlás-nevelés

Nem volt szűkmarkú Szolnok képviselő testülete legutóbbi ülésén, amikor sok más mellett egy majdnem 300 millió forintos támogatásról döntöttek.150, 40, és 90 millió: ilyen arányban oszlik meg az önkormányzat által nyújtott segítség három sportág, a kosárlabda, a vízilabda és a futball között.

Tovább olvasom

Elhappolták az m1 elől – az RTL fogja közvetíteni a Bajnokok Ligája izgalmasabb meccseit

A 2024/25-ös szezontól kezdődően a következő három szezonon át, története során először, az RTL Magyarország közvetíti az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit – írta közleményben a csatorna. Az UEFA-tól megszerzett közvetítési jogok értelmében az RTL Magyarország választhat majd elsőként a keddi és a szerdai BL meccsek közül.

Tovább olvasom

Marco Rossi: Ideje, hogy elérjük a céljainkat

Marco Rossi szövetségi kapitány a jövő év kapcsán úgy fogalmazott: ideje, hogy magyar labdarúgó-válogatott elérje céljait. Az olasz edző szombaton az M4 Sport csatornán leszögezte, 2020 szeptemberétől hihetetlen és fantasztikus eredményeket értek el, amelyek örökre megmaradnak a magyar labdarúgás történelemkönyvében. A szurkolók mindig emlékezni fognak rájuk, de most már a jövőre kell összpontosítani – mondta. Rossi felidézte, hogy tavaly kétszer játszottak Albániával, és mindkétszer kikaptak, ez a legfőbb oka annak, hogy csak a televízióban nézhették a katari világbajnokságot. Hozzátette, az Európa-bajnokságon ott voltak, és annak az emléke igazán szép, még…

Tovább olvasom

Életük végéig szóló járadékot adhat a futballistáknak az MLSZ

Jelentkezési felhívást tett közzé nemrég honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), amely szerint a jövőben rendszeres anyagi segítséget nyújt majd a nyugdíjas korú, egykori válogatott férfi és női labdarúgók számára. Mérlegelés nélkül bekerülnek a programba azok a jelentkezők, akik legalább 5 alkalommal pályára léptek a férfi vagy női magyar felnőtt labdarúgó válogatottban, életvitelszerűen Magyarországon élnek, és elérték az öregségi nyugdíjkorhatárt és/vagy állami nyugellátásban részesülnek. Azok is jelentkezhetnek, akik legalább 200 magyarországi férfi vagy női NB I.-es elsőosztályú meccsen játszottak, itt élnek, a nyugdíjuk összege pedig nem éri el a 200 ezer…

Tovább olvasom

Videó: ez a gól döntötte el a megyei első osztályú focibajnokság rangadóját

A bajnoki címre is jó eséllyel pályázó, bombaerős kerettel rendelkező Martfű és Tiszaföldvár feszült egymásnak hétvégén a JNSZ megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Az összecsapást Hevesi-Tóth Tamás találata döntötte el a hajrában – íme a Jászkunfutball felvétele: A Martfű így három ponttal vezet öt forduló után, íme a hétvége eredményei és és a tabella állása: Martfű – Tiszaföldvár 1-0 (0-0)Gól: Hevesi-Tóth Kenderes – Jászberény 4-2 (3-0)Gól: Farkas 2, Baktai, Németh E. ill. Tarkó, Kurunczi Kunhegyes – Rákóczifalva 1-3 (0-1)Gól: Tyukodi A. ill. Major, Susa 2Kiállítva: Tyukodi R. (88.-Kunhegyes) Tószeg – Jászárokszállás…

Tovább olvasom

Három helyet javított, így 37. a futballválogatottunk

A magyar válogatott három helyet javítva a 37. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyet változatlanul Brazília vezet. A legutóbbi, március végén kiadott rangsorhoz képest a magyarok annak köszönhetően léphettek előre, hogy a Nemzetek Ligája júniusi csoportkörében a ranglistán ötödik angolokat házigazdaként, majd vendégként is legyőzték, míg a németekkel a Puskás Arénában döntetlent játszottak. Anglia megőrizte korábbi pozícióját, a németek egyet javítottak, az Európa-bajnoki címvédő – a világbajnokságról viszont lemaradt – olaszok, akiknek vendégeként a magyarok kikaptak, egy helyet visszacsúszva a hetedikek. A “dobogós helyeken” egyetlen változás történt: a korábban…

Tovább olvasom