Meztelen ember fürdött a szolnoki Várkonyi téri ártézi kútnál, az esetet egy autós videóra is vette.
Tovább olvasomCímke: tisza szálló
Október végére ismét működhet a kifolyó a szolnoki Tisza Szállónál
Egy idő óta nem folyik a termálvíz a szolnoki Tisza Szálló közkedvelt kifolyójánál. Érdeklődésünkre a szállóban elmondták, hogy október végére helyreállhat a szolgáltatás, amiért nem mellesleg a város által adott támogatás nem fedezi azt a kiadást, amit a közkifolyó “termel”. A többi költséget a szállodának kell állnia.
Tovább olvasomDöntés: nem lehet munkásszállóként hasznosítani a Tisza Szállót
Három kiemelt témában is döntött csütörtök délelőtt a szolnoki közgyűlés, többek között a Domus helyére kerülő Aldi kapcsán létesülő parkolóhelyekről.
Tovább olvasomRégóta várják sorsuk jobbra fordulását ezek a szolnoki és kecskeméti épületek
Tőlünk nyugatabbra régen felismerték, hogy a múlt épített értékei az idő múlásával igenis pompás színfoltjai a modern város életének. Itthon is vannak erre jó példák, de a védett és nem védett köz- és magánépületek a befektetőknek gyakran szabad prédát jelentenek, vagy épp ellenkezőleg, forrás hiányában az idő vasfoga szedi szét ezeket az épületeket és tereket.
Tovább olvasomÚjabb szégyenfotó készült a Hotel Tiszáról
Szolnokon évek óta foglalkoztaja a város népét a Tisza Szálló sorsa. Sokan méltatlannak tartják, ahogy a város egyik szimbóluma jelen állapotában kinéz. Most újabb fotó látott napvilágot a szállóval kapcsolatban.
Tovább olvasomVolt egyszer egy pezsgő (?) szállodai élet Szolnokon
Vajon régebben volt, vagy most van pezsgőbb szállodai élet Szolnokon? Mintha régen sokkal meghatározóbb szállodai forgalom lett volna a mainál Szolnokon. Volt egy közismert Tisza Szálló, volt egy Hotel Pelikán, volt egy Touring Hotel. Előbbi kettőben látványosan mozgalmas volt az élet, talán sokan még a Pelikánban az élő cigányzenére is emlékeznek. Sőt, létezett valaha egy kemping is a Tiszaligetben…
Tovább olvasomA Tisza Szálló köszöni szépen, jól van és működik
Végre valaki, aki be is jön szétnézni, érdeklődni, és nem csak kívülről finnyázza a hotelt. Így fogadták az embert a szolnoki Tisza Szállóban, amikor az a létesítmény sorsáról érdeklődött. Eladó-e, kik laknak benne, üzemel-e egyáltalán, ilyenek voltak a belépőszintű kérdések. A Tiszával kapcsolatban ugyanis azt érdemes tudni, hogy szolnokiak egy csoportja hangosan követeli, hogy a vegye már meg végre valaki (korábban leginkább a városra akarták tukmálni, de a város köszönte szépen, nem kért belőle, és ezek a hangok ma már alábbhagytak) a kínai tualjdonostól és régi pompájában újítsa fel, továbbá minden…
Tovább olvasom