Augusztusban jelentősen erősödött a kereslet az eladó lakások és házak iránt, az egy-két évvel korábbi gyenge szinthez képest, olvasható az ingatlan.com elemzésében.
Tovább olvasomCímke: eladás
Erőszakos, magukat töröknek kiadó, csaló emberek jelentek meg Szolnokon
Már több különböző helyen is találkoztak velük és egymástól függetlenül gyanúsan hasonló módszerekről számoltak be. Először barátkozni próbálnak, illetve trükkösen pénzt kicsalni tőlünk, aztán jön az agresszívebb fellépés.
Tovább olvasomItt a “jászapáti Grincs”, négyszer ment ugyanoda fenyőfát lopni
“Jászapáti Grincsnek” becézi a rendőrség azt a 21 éves férfi, aki decemberben többször is betört egy helyi kertészetbe, ahonnan termetes fenyőfákat lopott.
Tovább olvasomA jászkunsági fiatal ellopta ismerőse laptopját, majd azt a tőle lopott autóval vitte eladni
Természetesen egyik cselekményére sem kapott engedélyt, viszont kerékpárját okosan ott felejtette a meglopott ismerősnél, így nem volt annyira nehéz beazonosítani a 22 éves fiatal férfit.
Tovább olvasomMinden Jász-Nagykun-Szolnok megyei érintett: hozzányúl a kormány az épületek energiatanúsítványához
Az összes ingatlantulajdonos Szolnokon és a megyében ugyanúgy érintett a változásokban, különösen eladásnál lesz ez fontos.
Tovább olvasomAz utolsó örökségét is pénzzé teszi Vajna Tímea, amit néhai rendező férjétől kapott
Tímea már korábban kijelentette, hogy az Egyesült Államokban kívánja folytatni életét, ennek megfelelően fokozatosan minden kapcsot megszüntet Magyarországgal. Andy Vajnától kapott utolsó örökségét is pénzzé tette, így már gyakorlatilag semmi nem köti hazánkhoz.
Tovább olvasomAz állam éppen most fog eladni két újabb balatoni üdülőt
Jó eséllyel magánkézbe fog kerülni egy volt gyermektábor és a MÁV egykori üdülője. Vajon kiébe? Két állami tulajdonú, Balaton-parti üdülő elektronikus aukcióját is meghirdette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő – írja az Építészfórum. Az egyik a volt Balatonedericsi Gyermek és Ifjúsági Tábor, a másik pedig a MÁV egykori szántódi üdülője. A balatonedericsi üdülőben 2012-ig üzemelt a gyerektábor, azóta nem használják. Az üdülő Veszprém és Zala megye határában van, 300 méterre a tótól. A területén 15 épület van, amelyek felújításra szorulnak. Fénykorában a több mint egy hektár területű táborban faházakban, kőépületekben és sátrakban…
Tovább olvasomKorlátozás nélkül adják el az egész készletüket, ezt kéri a Független Benzinkutak Szövetsége
Mindezt a kis üzemanyagtöltő állomásoktól kéri. A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) a mai közgyűlésén többségi határozat alapján azt az ajánlást fogadta el, hogy az FBSZ-hez tartozó benzinkutak, illetve társult vállalkozások szabadítsák fel meglévő készleteiket, lehetőségeikhez képest korlátozás nélkül szolgálják ki ügyfeleiket, hozzájárulva ezzel az ország folyamatos, akadálymentesebb mobilitásához, írja közleményében a szervezet. Vagyis arra kérik a kis kutakat, hogy korlátozás nélkül adják el az egész készletüket. Egri Gábor, a szövetség elnöke a Telexnek azzal indokolta az ajánlásukat, hogy a maguk szerény módján ezzel is próbálják enyhíteni a piacra nehezedő készlethiányt.…
Tovább olvasomA Vodafone elismerte, el sem akarták adni a céget, a vevő kereste meg őket
A vevő pedig nagy meglepetésre a Fidesz- és NER-érdekeltségbe tartozik. A Vodafone nem is árulta a céget, de aztán jöttek a kormányközeli körök és vissza nem utasítható ajánlatot tettek. Ilyet is láttunk már. Végső soron miért döntöttek úgy, hogy feladják a magyar piacot, érdeklődtünk a Vodafone brit anyavállalatánál, miután kiderült, hogy a kormányközeli 4iG és az állam megveheti a cég magyar érdekeltségeinek döntő többségét. „A 4iG-vel való egyesülés lehetővé teszi, hogy a Vodafone Magyarország, amely az országban büszke sikertörténetére és innovációira, sokkal erősebb és teljesen konvergens szolgáltatóként jelentős szerepet játsszon az…
Tovább olvasomIjesztő: naponta 185-ször adják el az adatainkat interneten
Ezek a háttérben zajlanak tizedmásodpercek alatt, a felhasználó észre sem veszi. Egy friss tanulmány szerint az online hirdetések megjelenítéséhez naponta több száz alkalommal kell eladni a felhasználói adatokat. Amikor felkeres egy hirdetésekkel teli weboldalt, gyakran egy olyan aukció indul el a háttérben, amely a másodperc ezredrészéig tart. Ezen az „árverésen” azok a cégek vesznek részt, amelyek szeretnék, hogy a hirdetésüket megjelenítse a rendszer a felhasználóknak. Ezt a módszert valós idejű ajánlattételnek (real-time bidding, RTB) hívják, és egy új jelentés szerint naponta több százszor is kereskedhet egy felhasználó adataival. A tanulmányt az a…
Tovább olvasom