Tisza Szálló – egymilliárdos hirdetéstől a potom pénzes árverésig

Szolnok egyik legismertebb épületének, a Tisza Szálló és Gyógyfürdőnek az ügye az utóbbi években többször is a nyilvánosság elé került, de a történet most új szakaszba lépett. 2026. március 12-én a Cégközlönyben megjelent a felszámoló árverési hirdetménye, amelyből kiderült, hogy a szálloda egyharmad részét árverésre bocsátják. A licit 2026. március 27-én indul, a kikiáltási ár pedig mindössze 144,5 millió forint, ami a becsérték 70 százaléka. Az ár különösen feltűnő annak fényében, hogy a szállodát az elmúlt években többször is jóval magasabb összegért próbálták értékesíteni -írja az mfor.hu.

Tovább olvasom

Nincs több kérdés, Berkó Attila lesz Rost Andrea ellenfele Szolnokon

A helyi politikai élet jelentős átrendeződésének mérföldkövéhez érkezett Szolnok és térsége, dr. Berkó Attila főispán hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy valóban megkapta a Szolnok és térsége Fidesz-csoport tagjainak bizalmát és támogatását az országgyűlési képviselő-jelöltséghez.

Tovább olvasom

A szolnoki Fideszt is eléri a radikális tisztogatás?

Miközben a legfrissebb közvélemény-kutatások a Tisza Párt előretörését és a kormánypártok támogatottságának csökkenését jelzik, a Fidesz belső berkeiben drasztikus átalakulások zajlanak. Orbán Viktor beváltotta Kubatov Gábor ígéretét, a régi gárdát szisztematikusan cserélik le új technokratákra és állami vezetőkre. A hullám most Szolnokot is elérte, előlépett Berkó Attila, jó eséllyel lezárva egy hosszú korszakot.

Tovább olvasom

Vége a Szalay-korszaknak Szolnokon, Kállai Mária helye sem biztos

A kormánypárt gőzerővel készül a 2026-os országgyűlési választásokra és stratégiájuk egyik legfontosabb eleme a radikális fiatalítás. A célkeresztben azok a választókerületi elnökök és képviselők állnak, akik helyben vesztettek a 2024-es önkormányzati választásokon, vagy akiknek a személye már nem garantálja a győzelmet. A folyamat egyik leglátványosabb példája Szolnokon történt, ahol a veterán Szalay Ferencet a megyei főispán váltja a választókerület élén.

Tovább olvasom

Szolnok önkormányzata visszautasítja Szalay Ferenc állításait

Határozott közleményben reagált Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Szalay Ferenc volt polgármester vádjaira, hangsúlyozva: nem mulasztás miatt hiúsult meg a 619 millió forintos támogatási kérelem elektronikus benyújtása, hanem a támogató oldalán fellépő technikai akadály miatt.

Tovább olvasom

Szalay Ferenc is nyomja a Fidesz központilag kiadott Tisza-lejáratós mantráját, a döntő többség kineveti

Szolnok volt polgármesterét saját közösségi oldalán savazzák a 600 oldalas “Tisza megszorító csomag” ismertetésénél. A reakciókból látható, hogy a döntő többség abszolút nem hisz a Fidesznek és a volt városvezetőnek.

Tovább olvasom

Györfi: Szalay Ferenc vádjai félrevezetik a közvéleményt

Súlyos árat fizet Szalay Ferenc volt polgármester szerint a megyeszékhely, miután egy állítólagos adminisztrációs hiba miatt elutasították a város rendkívüli támogatási kérelmét. Azt állítja, a városvezetés politikai segítséget kért a források megszerzéséhez, kiderült, hogy magát a pályázatot be sem nyújtották időben, így a 619 millió forintos igényt érdemi vizsgálat nélkül dobták vissza. Györfi Mihály polgármester ezzel szemben azt írta, az önkormányzat visszautasítja Szalay vádjait.

Tovább olvasom

Fidesz-Györfi csata az ingatlanadóról – 240 milliót hozott volna az emelés, de csak a gazdagoktól?

Ahogyan azt már megszokhattuk, ismét éles ellentétben áll Györfi Mihály polgármester véleménye, illetve a Fidesz-frakció által hangoztatott információk. Kinek van igaza és mikor jártunk volna jobban az ingatlanadó ügyében? Nézzük a részleteket.

Tovább olvasom