A nézőtéren ülő feleségét és gyermekeit próbálta kivenni a fények mögött Ahmed Amran, amikor a szeptemberi Prima-gálán színpadra lépett. A Szolnokon élő író lapunknak az est nehezen feldolgozható pillanatairól, olvasói visszajelzésekről és arról is beszélt, miért akadt el egyik könyvének francia kiadása.
Saját magát kívülről látni nem feltétlenül kellemes, még egy ünnepi estén sem. Amranban legalábbis számos utólagos gondolatot indított el, amikor a színházi vásznon megnézte a róla készült bemutatkozó filmet. Eszébe jutott, mennyi mindent mondhatott volna még el, és önmagával szemben is megfogalmazott kifogásokat. „A sűrű események emésztése még mindig folyamatban van.” A díjátadásból mégis leginkább az maradt meg benne, mennyire más volt a színpadon állni, mint a közönség soraiból követni az eseményeket: miközben őt mindenki látta, a reflektorok miatt alig tudta felismerni a nézőket.
„Nehezen tudtam kivenni a családomat, a feleségemet és két gyermekemet a nézők közül, s egy pillanatra mintha apám és anyám aurája vette volna körül őket.” Az emlék felidézésekor a díj átvételéhez szükséges erőfeszítésről is beszélt: „Éreztem, hogy a lelkem egy pontba gyűlik össze, erőt kellett vennem magamon, hogy az irodalmi díjat és a gyönyörű kardvirágot átvegyem.” A gála hatása egyelőre az olvasói érdeklődésen is inkább az interneten érződik. Elmondása szerint többen keresik az írásait, de ebből még nem következik, hogy a köteteiből is több fogyott. „Könyveladási eredményről még nem tudok beszámolni.” Író-olvasó találkozók ügyében ugyanakkor már más városok kultúrházai is jelentkeztek nála.
Amrannal júniusban, a jelölése után készítettünk interjút a Szol24-en. Akkor arról is mesélt, hogyan olvasott fel gyerekként leveleket olyan embereknek, akik maguk nem ismerték a betűket, majd hogyan fogalmazta meg helyettük a válaszokat. Az érzelmek megértését már ott tanulta, jóval azelőtt, hogy magyar nyelven kezdett volna novellákat írni. Korábbi beszélgetésünkben így fogalmazott: „Szerintem az a fontos hogy az író megérinti az embereket, az emberek általában a megérintést értékelik.” Mostani válaszaiból kiderül, hogy továbbra is figyeli, mely történeteire és milyen személyes tapasztalatokkal reagálnak az olvasók.
A jemeni származású szerző 1987-ben ösztöndíjasként érkezett Magyarországra, Miskolcon geofizikus mérnöknek tanult, majd doktori fokozatot szerzett. Magyarul 2015 óta ír. Júniusban arról beszélt nekünk, hogy mérnöki munkája és az irodalom kölcsönösen hatnak egymásra; a kétféle tevékenységet életében összetartozónak érzi. A nyelvvel való tudatos foglalkozás közben pedig olyan részleteket is észrevesz, amelyeket anyanyelvként könnyebb megszokni.
Újabban A Falak című novellája kapcsán kapott különösen sok kedvező visszajelzést. A történet bezárkózó, nyomasztó lelkiállapotot jelenít meg, így a fogadtatása számára arról is árulkodik, „hogy a látszat ellenére sokan éreznek vagy éreztek már ilyet.” Aki most találkozik először a munkáival, annak inkább A lélek gőze című kötetét ajánlja: ezt változatosabbnak, könnyebben olvashatónak tartja Az utolsó ebédnél. Utóbbi filozofikusabb, olykor saját megítélése szerint is túlságosan intenzív novellái inkább az irodalommal szakmai érdeklődésből foglalkozókat szólíthatják meg. Az ismerkedéshez könyvet sem feltétlenül kell vásárolni, az Eső folyóirat honlapján tíz elbeszélése hozzáférhető.
A róla szóló bemutatásokban szívesen hallana több kérdést a magyarhoz fűződő viszonyáról. Például arról, mely szavakat kedveli, hogyan látja a nyelvet, vagy milyen fogadtatása volt Kairóban a magyarból arabra fordított könyvének. Ezek most különösen foglalkoztatják, hiszen az alkotás mellett sok energiáját köti le a külföldi megjelenések előkészítése. A lélek gőze angol fordítása elkészült, megfelelő kiadót azonban még keres hozzá. Egy párizsi kiadóval a francia változatról tárgyalt, ám nem jutottak megállapodásra: a kiadó az arab szövegből dolgozna, Amran viszont a magyar eredetit szeretné a fordítás alapjának.
Szolnokon közben olyan irodalmi programokban látna lehetőséget, amelyeken több művészeti ág találkozik, és az előadás feladatát sem feltétlenül a szerző kapja. „A színes kulturális találkozókban látok lehetőséget, például a novellaolvasás és a zene ötvözésében. Nem feltétlenül az írónak kell felolvasnia, egy színész is megteheti, akár zenei aláfestéssel.” Arra a kérdésünkre pedig, minek örülne egy év múlva, egészen konkrét könyves tervekkel válaszolt. A lélek gőze magyar és arab példányai mellé az angol és a francia kiadást tenné az asztalra, Az utolsó ebédet arabul is kézbe venné. A harmadik novelláskötetből ekkorra már egy csaknem befejezett kéziratot szeretne magánál tudni.
Kép: Ahmed Amran Facebook oldala
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
