Magyar Péter Szolnokon mondta ki: nem lesz elektrolitgyár – interjút viszont nem tudott adni a Szol24-nek

Hosszú hónapok után tért vissza Szolnokra Magyar Péter, aki ezúttal már miniszterelnökként állt a Kossuth tér színpadára. Rost Andrea is beszédet mondott, a helyi ügyektől pedig hamar eljutottak az országos politikáig. A Szol24 több kérdéssel is készült a miniszterelnöknek.

Magyar Péter már a beszéde elején jelezte, különleges helyet foglal el Szolnok a TISZA történetében. A várost a párt egyik fővárosának nevezte, majd felidézte korábbi látogatásait és az itt kapott támogatást. A politikus szerint az új kormány első hónapjai nem teltek hibák nélkül, de úgy látja, összességében sikerült előrelépniük.

A miniszterelnök előtt Rost Andrea, Szolnok és térsége országgyűlési képviselője beszélt. Elsőként a vasútállomás ügyét hozta szóba. Elmondása szerint annak fejlesztése bekerült a Baross Gábor vasútfejlesztési tervbe. Az első ütemben 48 milliárd forint jutna az átmenő fővágányok és váltók felújítására, ezt pedig a peronok és az állomásépület fejlesztése követné. „Végre van döntés, van forrás, és van belátható ütemezés” – fogalmazott Rost Andrea.

A képviselő ezután a szolnoki egészségügyre tért át. Beszélt a MÁV Kórház nyári problémáiról, ahol a nagy meleg miatt tíz új klímaberendezést helyeztek üzembe. Szóba került a Hetényi Géza Kórház MR-készülékének meghibásodása is. Rost szerint az ilyen esetek mutatják meg igazán, mit jelent a képviselői felelősség. „Nem tudok MR-gépet szerelni, ahogy vasúti váltót sem tudok átállítani” – mondta. Hozzátette, neki azt kell megtalálnia, hol akad el egy ügy, ki képes megoldani a problémát, majd addig menni utána, amíg választ nem kap.

A fiatalokról szólva arról beszélt, közvetlenebb kapcsolatot szeretne kialakítani velük. Arra kíváncsi, mi kellene ahhoz, hogy egy húszéves Szolnokon képzelje el a jövőjét. „A válaszokhoz nem elég róluk beszélni. Velük is beszélni kell” – jelentette ki.

Az est egyik legfontosabb helyi témája az elektrolitgyár volt. Rost Andrea arról számolt be, hogy információi szerint nincs környezetvédelmi engedély iránti kérelem, nem történt kapavágás, a gyárépítés nem számít kiemelt beruházásnak, és a jelenlegi szabályozás mellett nem valósítható meg. Magyar Péter közvetlenül utána ennél is határozottabban fogalmazott: „Amíg Tisza-kormány van, addig nem lesz elektrolitgyár Szolnokon.”

A miniszterelnök később az aszályról és a vízgazdálkodásról is hosszabban beszélt. Szerinte elfogadhatatlan, hogy miközben a Tisza keresztülhalad a térségen, néhány kilométerrel arrébb földek száradnak ki. Úgy fogalmazott, már nem a „24. órában”, hanem inkább a 25.-ben járunk. A víz megtartását, a vizes élőhelyek helyreállítását és a talajvíz szintjének emelését sürgette.

Magyar a kormány első hónapjairól is mérleget vont. Azt mondta, ha a választás éjszakáján valaki azt mondja neki, hogy szeptember végére ilyen helyzetben lesznek, „gondolkodás nélkül” aláírta volna. Az eredmények között az uniós forrásokat, a vasút- és bérlakásfejlesztési programokat, az áfacsökkentéseket és a nyugdíjakkal kapcsolatos intézkedéseket említette. Ugyanakkor azt állította, a gazdaság és a költségvetés állapota rosszabb volt annál, mint amire számítottak.

Az egészségügy kapcsán egy több tízmilliárd forintos várólista-csökkentési programról is beszélt. Elsőként azokon a területeken gyorsítanák az ellátást, ahol különösen hosszú a várakozás. A szolnoki kórházakhoz személyesen is visszatérne. „Fogok jönni most is kórházakat nézni, és nem fogom előre bejelenteni” – mondta.

A Szol24 a színpadi beszéd mellett rövid interjút is szeretett volna készíteni Magyar Péterrel. Kérésünket előzetesen jeleztük, majd a helyszínen a miniszterelnök sajtósával is egyeztettünk. A program sűrűsége miatt Magyar Péternek végül nem maradt ideje az interjúra, így az M4-es fejlesztéséről, a tószegi kerékpárgyár helyzetéről és a szolidaritási hozzájárulásáról előkészített kérdéseinket ezúttal nem tudtuk feltenni.

Magyar beszédének jelentős részét az előző kormány és a Fidesz bírálatának szentelte. Közben arra kérte támogatóit, hogy a politikai szembenállást ne vigyék át a választók közötti viszonyra. „Lehetnek különbözőségeink, lehet különböző véleményünk, de nem a magyar ember áll szemben a magyar emberrel” – fogalmazott.

A szolnoki rendezvényen így a helyi vasútállomástól és a kórházaktól az elektrolitgyáron és az aszályon át az országos kormányzati intézkedésekig számos téma előkerült. A Szol24 által előkészített helyi kérdések egy része azonban válasz nélkül maradt, miután a rendezvényt követően nem nyílt lehetőség külön interjúra.

Képek: Vajó Levente

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek