A szeptember második felére fordulva egyre könnyebb lenne végleg elpakolni a nyári ruhákat, a következő napok azonban még tartogatnak egy meglepetést. A hétvégén sokfelé hosszabb időre kisüt a nap, miközben a hőmérséklet is egyre magasabbra kapaszkodik.
Tovább olvasomCímke: előrejelzés
Szeptember ide vagy oda, tovább tombol a nyár
Szeptember első napja már az új évszak kezdetét jelzi, az időjárás azonban egyelőre egészen más képet mutat. A következő napokban sem kell még elővenni a vastag pulóvereket, sőt, a nyárias meleg továbbra is velünk marad.
Tovább olvasomA hétvégén még nagy hőség jön, utána tartósabb lehűlés, 30 fok alatt – ami viszont kevésbé jó, hogy az eső érkezése bizonytalanná vált
A hét elején még úgy tűnt, biztosan nagyobb mennyiségű csapadék érkezhet a hidegfronttal, de a nyolc nappal későbbi előrejelzés ezen része sajnos megint változott. Így is lesznek szép számmal záporok és zivatarok a jövő hét folyamán, ahol esik majd, ott nagyon esik, de sajnos közel sem fog mindenhol. De hétfő délutántól a forróságot jó időre elfelejthetjük.
Tovább olvasomKözeledik a csoda, komolyabb esőt jeleznek előre a jövő hétre
Már semmit sem merünk kijelenteni ezen az elképesztően aszályos és forrósággal teli nyáron, de a jelenlegi előrejelzések azt mutatják, hogy a hosszú hétvégét megelőzően érkezik hozzánk egy hullámzó frontrendszer (aztán nem sokkal később még egy), végre sok csapadékkal. Csak nehogy elfogyjon ez is, mire elérünk a jövő héthez.
Tovább olvasomMár reggel nyár van, de délután jöhet a fordulat – erre készüljön, ha hétfőn útnak indul
A hét első napja még a nyarat idézi, a nap folyamán azonban változhatnak a körülmények. Aki szabadtéri programot tervez, annak érdemes a délutáni időszakra is gondolnia.
Tovább olvasomSzolnokra is megérkezik a nyár eddigi legkeményebb napja
A nyár eddigi egyik legnehezebb napjára készülhetnek a szolnokiak. A hőmérséklet veszélyesen magasra emelkedik, miközben a tűző napsütés és az extrém UV-sugárzás is komoly terhelést jelenthet.
Tovább olvasomVégre látszik az alagút vége, felfrissülést hozó hidegfront közeledik, de előtte néhány napig még pokoli rekordhőség jön
A következő három, esetleg négy nap lesz a legnagyobb próbatétel a 40 fok feletti hőmérsékletekkel, a 42 sem kizárt. De végre látszik az ideje, mikortól lélegezhetünk fel, igaz, fázni akkor sem fogunk.
Tovább olvasomVasárnapra az ország kétharmadát eléri a legsúlyosabb kánikula
Tovább fokozódik a rendkívüli felmelegedés a hétvégén, vasárnapra már az ország mintegy kétharmadán 29 Celsius-fok felett alakul a napi középhőmérséklet. A HungaroMet Zrt. friss veszélyjelzése szerint a hőség fokozatosan terjed ki a keleti és déli területekre, szombattól pedig Jász-Nagykun-Szolnok megyére is a legmagasabb szintű, piros figyelmeztetést adták ki.
Tovább olvasomMost még nem szevedünk a hőségtől, de ez hamarosan megváltozik
A hét eleje még kedvez azoknak, akik a szabadban szeretnének kikapcsolódni. Érdemes kihasználni a mai napot, mert a folytatás egészen más képet mutathat.
Tovább olvasomNapsütés mellett szél és zivatar is érkezhet a hétvégén
A nyári idő marad, mégsem lesz mindenhol zavartalan a szabadtéri programokhoz. A következő napokban gyorsan változhat az égkép, ezért indulás előtt érdemes lesz ellenőrizni a friss előrejelzést.
Tovább olvasom