Ijesztő: lesz-e Szolnokon akkumulátorgyár? Szijjártó államtitkára egyáltalán nem cáfolta az értesülést

Külön kérdést szenteltek a parlamentben annak, hogy végre megtudhassuk, valóban a szolnokiak nyakára is hoz-e a kormány egy (feltehetően kínai) akkumulátorgyárat. Az államtitkár válasza kifejezetten ijesztően hangzott, a legkevésbé sem cáfolta az értesülést, teljes kitérő válaszában baloldalazott egyet, de az akkugyár témáját látványosan kikerülte.

Tovább olvasom

Szijjártó: Európa háborús pszichózisba süllyedt

Álságos és önsorsrontó az ukrajnai békével kapcsolatos európai uniós érvelés, miszerint egyelőre nem megfelelőek a körülmények a rendezésről szóló tárgyalásokhoz, ezzel szemben Magyarország továbbra is mielőbbi fegyverszünetet és béketárgyalásokat sürget – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az esztergomi MCC Feszten. A tárcavezető a magyar külpolitika és külgazdaság kihívásairól szóló panelbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy az ukrajnai invázió több mint ötszáz nappal ezelőtti megindítása óta Európa háborús pszichózisba süllyedt, és a közös külpolitika leszűkült erre az egyetlen témára. “Több mint ötszáz napja csak a háborúról beszélünk. Holott pontosan tudjuk, hogy…

Tovább olvasom

Szijjártó Péter: huszonöt vállalat már megkapta a támogatást a Gyármentő Program keretében

Eddig huszonöt cég kapta meg a támogatási oklevelet, összesen 27,5 milliárd forint értékben az energiahatékonyságot növelő beruházásokat előmozdító Gyármentő Program keretében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Tovább olvasom

Szijjártó nem a foci miatt érkezett Katarba, hanem misére és tárgyalni

Véletlen egybeesés, hogy Orbán Viktornak és Szijjártó Péternek is éppen most adódott halaszthatatlan dolga és tárgyalása Katarban, amikor a labdarúgó világbajnokság már az elődöntőknél jár. De külügyminiszterünk állítja, dehogyis emiatt járnak az arab országban… miért ne hinnénk neki? Orbán Viktor már a kedd estét is Katarban töltötte meccsnézéssel, Szijjártó Péter viszont csak szerda éjjel töltött fel képet a Facebookra arról, hogy megérkezik a közel-keleti országba. Azt írta: „Minden bizonnyal más okból érkeztünk Katarba, mint a többség”. „Reggel szentmise, majd kezdődhet a hivatalos program az energetikai és külügyi tárgyalásokkal” – számolt be.…

Tovább olvasom

Csepregi Éva rajong Szijjártó Péterért

A Neoton énekesnőjét egyenesen lenyűgözi a külügyminiszter munkabírása és kitartása. „Még nem volt külügyminiszter, amikor találkoztunk egy tévéműsorban, ahol elmondta, hogy nagyon szereti a Neotont. Azóta többször is találkoztam vele a koncertjeinken, a Szép nyári nap című előadásunkon az Operettben pedig meginvitált a páholyába… Nekem nagyon hízelgő, hogy van egy fiatalember, aki még csak kisgyerek volt a Neoton nagy sikerei idején, ennek ellenére szereti a zenénket” – mondja Csepregi Éva a Mandinernek adott interjúban. Azt is hozzáteszi, hogy őt viszont lenyűgözi Szijjártó Péter munkabírása és a kitartása. A Neoton énekese ugyanakkor azt…

Tovább olvasom