Tragédia: agyonlőtte négyéves nővérét a hároméves kislány

Mindezt úgy, hogy öt felnőtt is tartózkodott a lakásban, amikor az eset történt, mégis valahogy sikerült a fegyverrel együtt kettesben maradnia a két kisgyermeknek picit játszogatni. Az idősebbik lány az életével fizetett érte. Egy félautomata fegyverrel lőtte le testvérét egy kislány vasárnap Texasban. A gyerekek öt felnőttel, köztük anyjukkal és nevelőapjukkal, tartózkodtak egy házban, amikor a tragédia történt. A felnőttek mind azt hitték, hogy valamelyik másikuk figyel a gyerekekre, azonban a hálószobában mégis egyedül voltak a kislányok – írja a 444.hu. Egyelőre még nem tudni, hogy felelősségre vonják-e valamelyik felnőttet,…

Tovább olvasom

Így lőtték ki az USA fölé tévedt kínai ballont – videó

Kína szerint az Egyesült Államok túlreagálta a történteket. Szombaton kilőtte az amerikai hadsereg az Egyesült Államok felett lebegő kínai ballont – számolt be róla a Telex. A katonaság megvárta, hogy víz – az Atlanti-óceán – fölé érjen, s így ne érintsen civileket a ballon leszedése. A kilövésről aztán megjelentek természetesen videók is: A felvételeken látszik, ahogy a gömb egy kis robbanás után lezuhan. Az amerikai információk szerint Amerika egy F-22-es vadászgépet küldött ki, a ballon pedig nagyjából 11 km-re zuhant le az Egyesült Államok partjaitól. A kilövés után Kína „erős…

Tovább olvasom

Hatéves gyerek lőtt rá a tanítónőre Amerikában

Egy hatéves, első osztályos gyerek rálőtt az egyik tanítónőre a Richneck általános iskolában, a Virginia állambeli Newport Newsban – közölte a helyi rendőrség. A lövöldöző gyerek őrizetben van, a tanítónőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Más nem volt az osztályteremben rajtuk kívül – írja a 444.hu. A rendőrség szerint a gyerek és a tanár összeveszett, a gyerek ezután használta a fegyverét. „Ez nem véletlen lövöldözés volt” – közölték. Egyelőre nem tudni, a gyerek honnan szerezte a kézifegyvert. A lövések hangjára az iskolát lezárták, a tanárok és a többi diák azonnal a tornaterembe…

Tovább olvasom

Már közel 50 halálos áldozata van az Egyesült Államokban tomboló hóviharnak

Az Egyesült Államokban 46-ra emelkedett az országon a hétvégén végigsöprő hóvihar áldozatainak száma, további négy ember pedig Kanadában halt meg egy Brit Columbia tartományban történt baleset következtében, ahol a jeges úton felborult egy autóbusz. Utóbbi balesetnek 50 sérültje van – írja az Index. Az Egyesült Államok és Kanada nagy részét komoly hideg, erős szél és havazás sújtotta a hétvégén. Az egyik leginkább érintett állam New York volt, ahol egyes térségekben egy nap alatt több mint egy méter hó hullott vasárnap. A jelentős mennyiségű hó mellett a viharos erejű szél is rendkívül…

Tovább olvasom

Négykézláb másznak az emberek, olyan jeges az út

Az Amerikát sújtó téli viharok és sarkvidéki hideg miatt az országban több ezer repülőjáratot töröltek, a Nagy-tavak vidékén komolyabb havazásra készültek még szombaton, a meteorológusok pedig bombaciklonról (ennél a légnyomás hirtelen változása miatt a hőmérséklet viharos körülmények mellett nagyon gyorsan zuhan) beszélnek. Az egyik legjobban érintett város többek között Seattle, ahol napok óta jégpályává változtak az utak. A jeges Seattle videói a TikTokot is ellepték, ugyanis valóban egyszerre szomorú és szórakoztató dolog látni, ahogy emberek bénáznak a jeges városban, írta a telex.hu.

Tovább olvasom

Akik nem örülnek a fehér karácsonynak: ítéletidő az Egyesült Államokban, több helyen mínusz 45 fok van

Viharos és havas időjárás az USA több részén is, rengetegen maradtak áram nélkül. Nem ritka a mínusz 45 fokos hőmérséklet és óriási területeket borított be nagymennyiségű hó. Áramkimaradások, törölt repülőjáratok ezrei – tombol az ítéletidő az Egyesült Államokban. Amerikát karácsony előtt kemény hidegfront érte el: a meteorológiai szolgálat „bomba ciklon” miatt adott ki figyelmeztetést. Ez azt jelenti, hogy a hőmérséklet országszerte rendkívül gyorsan zuhan, ráadásul a jelenséget viharok kísérik. (via Hvg)

Tovább olvasom

Elhalasztották az orosz-amerikai fegyverzetcsökkentési tárgyalásokat

Oroszország kezdeményezésére elhalasztották a stratégiai fegyverzetcsökkentésről megkötött Új START szerződéssel kapcsolatban folytatandó orosz-amerikai konzultációkat, amelyeket november 29. és december 6. között tartottak volna meg Kairóban – közölte a Kommerszant című lappal hétfőn az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége. A találkozó elhalasztásáról szóló értesülést az orosz külügyminisztérium a RIA Novosztyi hírügynökségnek megerősítette. „Az orosz fél tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy egyoldalúan elhalasztotta a találkozót, és közölte, hogy új időpontokat fog javasolni” – közölte a lappal az amerikai nagykövetség. Az orosz külügyminisztérium a hírügynökségnek megerősítette, hogy a találkozót nem tartják meg a következő…

Tovább olvasom

Ismét 400 millió dollárnyi katonai segélyt küld Ukrajnának az USA

Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollárnyi (nagyjából 170 milliárd forint) katonai segítséget bocsát Ukrajna rendelkezésére. Az összeg felhasználására az elnök adott felhatalmazást a külügyminisztérium számára. A Fehér Ház közleménye szerint a Joe Biden által aláírt intézkedés az újabb segélycsomagról védelmi eszközöket és szolgáltatásokat tartalmaz. A segélycsomag a védelmi minisztérium erőforrásait terheli. Ezzel egy időben az elnöki hivatalhoz tartozó Nemzetbiztonsági Tanács (National Security Council) szóvivője, Adrienne Watson közölte, hogy az eszközök között szerepelnek lövedékek föld-levegő rakétarendszerek számára, valamint nehéz gépfegyverek, hogy Ukrajna képes legyen ellenállni a polgári infrastruktúráját célzó orosz fenyegetésnek.…

Tovább olvasom

Trump bejelentette: indulni fog a következő elnökválasztáson

Ahogy arra számítani lehetett, Donald Trump bejelentette, hogy elindul a következő amerikai elnökválasztáson – számolt be róla a HVG. A 2016 és 2020 közötti elnök a saját rezidenciáján, Mar-a-Lagoban tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy most könnyebb dolga lesz, mint két éve volt, mert az amerikaiak látják, mi romlott el azóta, mit kell visszaállítani. Trump már a múlt heti félidős választás előtt tervezte, hogy most bejelentést tesz, és mindenki biztosra vette, hogy a 2024-es kampányát fogja most elindítani. Csakhogy akkor még az volt a terve, hogy a félidős választás nagy republikánus áttörése…

Tovább olvasom