Két tiszabői férfit tartóztattak le, fiatalkorúaknak is árulhatták a drogot

Kábítószer-kereskedelem gyanújával rendelték el két férfi letartóztatását Tiszabőn. Az ügyészség szerint egyikük hónapokon át, a másik pedig élettársával együtt értékesíthette a szert, utóbbi esetben fiatalkorú vásárlók is lehettek.

A gyanú szerint a 44 éves férfi 2026 áprilisa és október 13-i elfogása között rendszeresen szerzett be N-etil-norpentedront, hogy továbbadja. A szert több embernek is eladta, köztük egy 31 éves férfinak. Az adagokért 500 és 2000 forint közötti összeget kért.

A fiatalabb férfinál már júliusban találtak 3,29 gramm N-etil-norpentedron-tartalmú anyagot. A nyomozók emellett azzal is gyanúsítják, hogy élettársával együtt 2025 szeptemberétől az elfogásáig vásárolta és árulta a kábítószert. A feltételezett értékesítés a tiszabői otthonukban történhetett, az adagok ára 2000–5000 forint között mozgott. A vásárlók között az ügyészség tájékoztatása szerint fiatalkorúak is voltak.

A Szolnoki Járási Ügyészség a két férfi előéletére és a kiszabható büntetés mértékére tekintettel kérte a letartóztatást. Indítványukban a szökés és az elrejtőzés, valamint az újabb bűncselekmény elkövetésének kockázatára hivatkoztak. Attól is tartottak, hogy szabadlábon a gyanúsítottak nyomást gyakorolhatnának a környezetükben élő, még ki nem hallgatott fogyasztókra, ezzel akadályozva a bizonyítást.

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája helyt adott az ügyészi indítványnak, és elrendelte mindkét férfi letartóztatását. Az ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség tájékoztatója is elérhető. A gyanúsítottak bűnösségéről még nem született bírósági döntés.

Kép: police.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek