Meglepően fordulatos és feszült mérkőzéssel vette kezdetét az NB III.-as tagságért kiírt osztályozó párharc, amelynek első felvonásán a Kecskeméti TE II. 1–1-es döntetlent játszott a Szolnoki MÁV együttesével. A kecskeméti fiatalok villámrajtot vettek, és már az első percben előnybe kerültek, ám egy első félidei piros lap és egy büntető alaposan megváltoztatta a játék képét. Folytatás vasárnap.
Tovább olvasomCímke: megyei bajnokság
A Kecskemét második csapatával vív harcot az NB III.-as tagságért a MÁV
Hivatalossá vált az NB III.-as labdarúgó-bajnokságba való feljutásért zajló osztályozó mérkőzések menetrendje: a sorsolás értelmében a harmadosztályba való feljutásért küzdő Szolnoki MÁV a Bács-Kiskun megyei Kecskeméti TE II. gárdájával mérkőzik meg az oda-visszavágós párharcban. A két összecsapásra június 7-én és június 14-én kerül sor.
Tovább olvasomAkkora balhé volt a Jászberény legutóbbi focimeccsén, hogy repült a zárt kapus büntetés
Szombaton sajnos komoly szurkolói rendbontás történt, így a következő összecsapást zárt kapuk mögött kell lejátszania a Berénynek.
Tovább olvasomLezárult az átigazolási időszak a felnőtt, amatőr labdarúgóknál
Idén is július 1-el rajtolt el a nyári átigazolási időszak az amatőr labdarúgók számára. A felnőtt korú labdarúgók (2003.12.31-én és előtte születettek) 2023. július 20. éjfélig igazolhattak át szabadon, utána augusztus 31-ig már csak az átadó klub engedélyével válthatnak klubot.
Tovább olvasom