“Briliáns tehetség” – Orbán Viktor így emlékszik Varga Juditra

Hosszú beszélgetést folytatott Lentulai Krisztián újságíró Orbán Viktor kormányfővel a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában. A miniszterelnök a magyar űrprogram aktualitásaitól a hazai politikai színtér meghatározó alakjain keresztül a jelenlegi kormányzati munka nehézségeiig terjedő témakörökben osztotta meg gondolatait.

Tovább olvasom

Kapu Tibor élőben az űrből: Valamennyi nap egy csoda

Isteni élmény volt részese lenni a Grace űrhajó felbocsátásának, és az azóta eltelt valamennyi nap egy csoda, beleértve azt is, amikor először megpillantottuk a Földet – mondta Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, az MTI beszámolója szerint, aki pénteken a Nemzetközi Űrállomásról élőben válaszolt a sajtó kérdéseire.

Tovább olvasom

Kapu Tibor nem eszik Túró Rudit a következő két hétben – új fejezet nyílt a magyar űrtörténelemben

Hosszú előkészítés, kiválasztási folyamat és nemzetközi együttműködés után 2025. június 25-én reggel elstartolt Kapu Tibor első űrutazása, amely történelmi jelentőséggel bír hazánk számára. A magyar űrhajós a floridai Kennedy Űrközpontból emelkedett a magasba a SpaceX Falcon 9 hordozórakétájának segítségével, fedélzetén egy Crew Dragon kapszulával, amely az Axiom Mission 4 (Ax-4) kereskedelmi űrmisszió része. Kapu Tibor megköszönte a magyarok támogatását indulás előtt, az országos sajtóban pedig azt nyilatkozta, legnagyobb bánata, hogy utazása során nem ehet Túró Rudit.

Tovább olvasom

Megint halasztották Kapu Tibor űrmissziójának indítását

Újabb halasztás az Axiom Mission 4 küldetésnél: a NASA elállt a június 22-i indítástól, így a magyar űrhajós, Kapu Tibor és társai továbbra is Floridában várakoznak. A döntés hátterében az ISS állapotának alaposabb ellenőrzése áll, különös tekintettel a nemrég javított Zvezda modulra. A fellövést már többször elnapolták, de a legénység továbbra is készen áll, hogy útnak induljon a világűrbe.

Tovább olvasom

Űrkísérletek előkészítésében segít a Szolnoki Szakképzési Centrum

Űrkísérletek előkészítésében vállal aktív szerepet a Szolnoki Szakképzési Centrum, ahol már javában folyik a kísérleti eszközök gyártása – derült ki Hicsó György kancellár hétfői sajtótájékoztatójából. Úgy gondolja, a várakozásoknak megfelelően Kapu Tibor magyar űrhajós május végén indul az űrbe, Farkas Bertalan 1980-as űrutazása óta első magyarként, hogy különféle – köztük fizikai – kísérleteket hajtson végre a Nemzetközi Űrállomáson.

Tovább olvasom