A nyári szünet kezdetével ismét elindult az a program, amely évek óta egyszerre kínál elfoglaltságot a diákoknak és segítséget a családoknak. A résztvevők ezúttal sem hagyományos tábori napokra számíthatnak.
Tovább olvasomCímke: hicsó györgy
Átadták a Jendrassik új tanműhelyét
A Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum életében mérföldkövet jelentő beruházás zárult le ma, azaz február 10-én az új, korszerű tanműhely hivatalos átadásával.
Tovább olvasomŰrkísérletek előkészítésében segít a Szolnoki Szakképzési Centrum
Űrkísérletek előkészítésében vállal aktív szerepet a Szolnoki Szakképzési Centrum, ahol már javában folyik a kísérleti eszközök gyártása – derült ki Hicsó György kancellár hétfői sajtótájékoztatójából. Úgy gondolja, a várakozásoknak megfelelően Kapu Tibor magyar űrhajós május végén indul az űrbe, Farkas Bertalan 1980-as űrutazása óta első magyarként, hogy különféle – köztük fizikai – kísérleteket hajtson végre a Nemzetközi Űrállomáson.
Tovább olvasomA szakképzésben az életre nevelnek, ráadásul tanműhelyek épülnek és újulnak meg
Különböző módon, különböző szintű iskolákban és centrumokban, de gyakorlatilag az életre nevelés folyik a szakképzésben – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán Szolnokon, a Szolnoki Szakképzési Centrum Szakmalabirintus – A jövődért tanulsz! elnevezésű pályaválasztási kiállításának megnyitóján.
Tovább olvasomTalány: megalázó és felesleges összekovácsolás az önfényezés érdekében?
A Szolnok városi pedagógusnapi ételmaradékkal etették meg – állítólag – másnap egy szintén pedagógusoknak tartott rendezvény résztvevőit informátorunk szerint. Az eset a Szolnoki Szakképzési Centrumnál történt. A jelenség szerinte arra hívja fel a figyelmet, hogyan bánnak a jövő nemzedékét oktató emberekkel egyes helyeken.
Tovább olvasom