Megköszönték a kutató-mentők munkáját

Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes köszöntötte a Belügyminisztériumban a törökországi mentésben résztvevő magyar kutató-mentőket szerdán. Az ünnepségen Rendkívüli Helytállásért Érdemjel arany fokozatával ismerték el a hivatásos tűzoltókból álló HUNOR Mentőszervezet, az Országos Mentőszolgálat HUNOR-al együtt dolgozó orvosainak, valamint a Terrorelhárítási Központ szakembereinek kimagasló helytállását. A miniszter-helyettes a Magyar Református Szeretetszolgálat Mentőkutyás Önkéntes Kutató-mentőcsoport és Tűzoltó Egyesületnek, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatnak, a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 Tűzoltó Kutató-mentő Nemzetközi Csoportnak, az Életjel Mentőcsoportnak és a Budapest Mentőszervezetnek elismerő oklevelet adott át. A mentőegységek tagjai között szolnokiak és jászberényiek is voltak. Az ünnepségen…

Tovább olvasom

Elismerték a tűzoltó százados bátor helytállását

A csütörtöki mezőtúri önkormányzati képviselő-testületi ülést megelőzően köszöntötték Papp János tűzoltó századost, a Mezőtúri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettesét, aki a törökországi földrengés helyszínére utazó HUNOR mentőcsapat tagjaként részt vett a mentési munkálatokban. Mint ismert, a magyar csapat egyedüliként a nap 24 órájában, folyamatos váltásban dolgozott, annak érdekében, hogy a lehető legtöbb emberi életet mentsék meg. Önmagukat nem kímélve, a nagy hideg és a gyakori utórengések ellenére végezték kutató-, mentő tevékenységüket, melynek köszönhetően végül 17 személy, köztük 3 gyermek életét sikerült megmenteniük. A mezőtúriak végtelenül büszkék lehetnek Papp János önzetlen és bátor…

Tovább olvasom

Példaként állították a Hunor mentőcsapat tagjait

Díszparancsot adott ki a katasztrófavédelem főigazgatója. A HUNOR Mentőszervezet tagjai február 6. és 12. között Antakya-ban a nap 24 órájában, megfeszített munkával 17 túlélőt, köztük 3 gyermeket mentettek ki az összedőlt épületek romjai alól. Hivatásukhoz méltó, kiemelkedő helytállásuk, bátor, önfeláldozó magatartásuk elismeréseként dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a szervezet valamennyi tagját példaként állítja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek teljes személyi állománya elé. A Hunornak megyei tagjai is voltak. Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Tovább olvasom

Hazaérkezett a Hunor mentőcsapat Törökországból

Hazaérkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kutató-mentő csapata, a Hunor Törökországból hétfőn kora hajnalban, az egység 17 túlélőt – köztük három gyermeket – mentett ki és 29 holttestet emelt ki a romok alól a földrengés sújtotta országban. A mentőegységet szállító katonai gép nem sokkal vasárnap éjfél után szállt le Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol a többi között Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke fogadta az érkezőket. A Hunor február 6-án indult a földrengés sújtotta országba. Az…

Tovább olvasom

Megrendítő napok után újra itthon van a szolnoki Kröpfl Erzsébet

A Kutyák Határok Nélkül Facebook csoport tette közzé, hogy újra együtt a csapat egy része, úgyhogy gyorsan csináltak is egy közös képet a három hazatérővel, akik között ott látható Kröpfl Erzsébet, a hős szolnoki mentő is (balra elöl). Jönnek a dolgos hétköznapok, de egészen biztos, hogy ezt az időszakot, amikor emberek után kutattak Törökországban a romok között, senki sem fogja elfeledni. Fotó: Kutyák Határok Nélkül Facebook

Tovább olvasom

Hatodik napja dolgozik megfeszített erőkkel Törökországban a Hunor mentőcsapat

Éjszaka új munkaterületen dolgoztak a Hunor tagjai. Ebben a szektorban egy összeomlott ház liftaknáját derítették fel. Ott csak akkor tudnak dolgozni, amikor a nagy munkagépek leállnak, és nem mozgatják a romokat.  Beszámolók szerint a kritikus, katasztrófától számított századik óra után már egyre kevésbé reménykednek a helyiek abban, hogy szeretteik előkerülhetnek, viszont a halottaik felkutatása és kiemelése ugyancsak fontos. Így történt a daruról kötéltechnikával megvalósított felderítés is. A húsz méter magasban dolgozó Fegyverneki Mátét két oldalról is biztosították a túlzott kilengés ellen, míg a művelet irányítója a gépkezelőt instruálta, ketten a…

Tovább olvasom

Nem könnyű a romkutatók élete

Csapatunk több tagja is kimerülten és hősiesen dolgozik a földrengés súlytotta Törökország Antakya térségében Hatay tartományában. A nehéz körülmények ellenére is kitartóan haladnak előre és dolgoznak a személyek felkutatásában, kimentésében és ellátásában, közölte közösségi oldalán csütörtökön délelőtt a Kutyák Határok Nélkül Facebook. Ennek a csapatnak a tagja a szolnoki Kröpfl Erzsébet is Solka nevű kutyájával. Erzsébetről tegnap írtunk annak kapcsán, hogy hűséges négylábúja segítségével kimenthettek egy embert a romok alól. Képünkön: pár perc pihenőben, elgondolkodva az élet nehézségein Fotó: Kutyák Határok Nélkül Facebook

Tovább olvasom

Újabb életet mentett a HUNOR

Már tizenhat túlélőt, köztük három gyermeket mentettek ki a romok alól a HUNOR mentőcsapat tagjai. A szakemberek megállás nélkül, a nap 24 órájában a kárterületen vannak és túlélők után kutatnak. A tizenhat túlélő mellett egy macskát is kimentettek, illetve tizenhat elhunyt holttestét emelték ki, közölte a BM katasztrófavédelem az esti órákban. A gyakori és erős utórengések ellenére is folyamatosan dolgoznak az oldalára dőlt húszemeletes épület romjainál Antakya városában. A túlélők romok alatti helyzetét keresőkutyák, vékony résekbe is bedugható keresőkamerák és akusztikus személykeresők segítségével határozzák meg. A túlélők helyzetének beazonosítása után…

Tovább olvasom

Mezőtúri tűzoltó is részt vesz a mentésben

Mezőtúri tagja is van a törökországi katasztrófa helyszínére utazó Hunor Mentőszervezetnek – tudhattuk meg Szűcs Dánieltől. A mezőtúri polgármester büszkén tette közzé közösségi oldalán, hogy a magyarországi Hunor Mentőcsapat tagjaként a mentésben részt vesz Papp János tűzoltó százados, a mezőtúri hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese is. Ma reggeli információk szerint éjszaka több túlélőt sikerült a romok alól kimenteniük, így összesen már tizenkét főre emelkedett azon személyek száma, akiken segíteni tudott a magyar mentőcsapat. A város büszke lehet Papp Jánosra. Mint ismert, a megyéből több szakember is részt vesz a törökországi mentésben. Forrás…

Tovább olvasom

Újabb embereket mentettek ki a magyarok

A HUNOR mentőcsapat továbbra is folyamatosan dolgozik a számukra kijelölt kárterületen. Szerda kora délutánig összesen 15 túlélőt sikerült kiemelniük a törmelékek alól, rajtuk kívül tizenkét áldozatot is kihoztak. A magyar tűzoltók jól vannak, mindenki egészséges, és folyamatosan, a nap 24 órájában túlélők után kutatnak és emberi életeket mentenek, közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook. Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook

Tovább olvasom