Érdekes dolog ez a kampány, Szolnokon több hónapos csúszásban levő felújítások pont a választásokra készülnek el

Ilyen például a szandaszőlősi orvosi rendelő, illetve az óvoda is. Van, amivel sikerült 2,5 évig elszöszmötölni, de véletlenül éppen néhány nappal az önkormányzati választások előtt lettek átadásra készek.

Tovább olvasom

Minden elismerés a jászberényieké, összefogásuknak hála Zoli beköltözhetett lakókocsijába

Megmozdult Jászberény, hogy összefogva segítsen a kiszolgáltatott helyzetbe került Zolinak. Rendkívül gyorsan eredménye lett, már birtokba is vehette nagy örömmel az “ajándékot”. A javítási munkálatoknak köszönhetően máris lakható az odaszállított kis lakókocsi, de még kapni fog egy kis extrát.

Tovább olvasom

Átadták a megújult szolnoki színházat

Alig fértek oda a fideszes politikusok és fontos emberek a szalagátvágásnál, olyan sokan voltak. Azért sokan kíváncsiak lennénk arra, mi lesz Szolnok közintézményeivel az energiaválság és a kormány által nyáron bevezetett megszorító intézkedések következtében. Erről ugyanis hatalmas a hallgatás a városban. Átadták a mintegy 7,6 milliárd forintból teljesen megújult Szolnoki Szigligeti Színházat pénteken. Jelen volt Kállai Mária, Varga Mihály, Szalay Ferenc is, mindannyian beszédet is mondtak. 1822-ben volt az első színielőadás Szolnokon, 1912-ben adták át a kőszínházat, 1989–1990-ben épült a jelenlegi színház épülete. Balázs Péter, a Szigligeti Színház korábbi igazgatója,…

Tovább olvasom

Karcagon új kézilabdapályát kapott az általános iskola

A válság közepén ezt a beruházást nem hagyták félbe, volt rá pénz, nem kellett hozzá Brüsszel segítsége. Szerdán adták át hivatalosan a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményében az újonnan elkészült kézilabda pályát. A megjelenteket Plósz Csilla intézményvezető és a polgármester köszöntötte. Az átadás délután fél kettőkor kezdődött ünnepélyes keretek között. A pálya átadásán régebbi emlékeket is felidéztek a megjelentek. Végül a Sütő Kézisuli csapatai tartottak egy rövid bemutatót a jelenlévőknek. Forrás: Kiskulcsosi Iskola Facebook oldala

Tovább olvasom

Ünnepélyes szalagátvágás… de mintha valami apróság zavarná az átadást

Döbbenetes, de annyira fontos volt a jelenlevő illetékeseknek átadni a Cegléd-környéki kerékpárutat, hogy az sem zavarta őket, hogy néhány méterre tőlük a Posta egyik autója az árokba csúszott. Még a képen is látszik, ameddig ki nem retusálják. Nem tudták volna kivárni a műszaki mentést? A Facebookon találkozhattunk az ezt megörökítő bejegyzéssel. “Gratulálok!Ma ünnepélyes keretek között átadták a Nagykőrös-Nyársapát-Cegléd közötti kerékpárutat. A mellettük árokba csúszott postás autót kitolhatta volna az öt ollós ember, hogy valami hasznosat is csináljanak. KÖD1./ fotó: Ifj. Makó András2./ fotó: Szokolai Attila” Nemcsak Borsod híres a nagy…

Tovább olvasom