120-szal száguldott és kopott gumikkal ment Szolnokon

Csaknem 380 ezer forintos összbírságot és nyolc büntetőpontot kapott az a fiatal járművezető, akit 120 km/órás sebességgel mértek be a rendőrök Szolnok belterületén. A sebességtúllépésen túl az egyenruhások a megállított Suzuki Swift műszaki állapotánál is súlyos szabálytalanságot találtak: az autó abroncsai teljesen el voltak kopva.

Tovább olvasom

A szolnoki polgármestert a siófoki gázolásos tragédia ébresztette újra rá, hogy ez itt sem mehet így tovább – lépések jöhetnek a gyorshajtás visszaszorítására

Száz feletti tempóval gázolták halálra a kerékpárost Siófokon, de nem kell túl messzire mennünk, mivel Szolnokon is napi rendszerességgel tapasztalhatunk kirívó gyorshajtásokat, sokszor belvárosi versenyzéseket is, akár éjjel. Györfi Mihály szerint azonban itt az ideje ez ellen erősebben fellépni. Változik a helyzet a Pólyán és a Szapáryn?

Tovább olvasom

A rendőrök szeme láttára indult a gyorsulási verseny – azonnal lecsaptak a jászberényi sofőrökre

Egyenesen a rendőrök orra előtt próbálta meg egymással összemérni erejét két autós Jászberényben. Az éjszakai száguldásnak elég hamar véget vetettek; a balesetveszélyes akció résztvevői ellen szabálysértési eljárás indult, és mindkét sofőr a jogosítványa elvesztésére számíthat.

Tovább olvasom

Vin Dieselnek hitte magát Újszászon a szolnoki autós

Rendesen lekéste a hétvégi száguldó cirkuszt az a fiatal szolnoki autós, aki a megengedett tempó többszörösével vágtatott át Újszászon. A veszélyes mutatványnak a rendőrök vetettek véget: a sofőr most mélyen a zsebébe nyúlhat, és a jogosítványa is veszélybe került.

Tovább olvasom

Rengetegen támogatják a szigorítást, változhatnak a közlekedési szabályok

Rekordszámú kitöltő vett részt a közlekedésbiztonsági társadalmi egyeztetésben. A válaszok alapján a legtöbben szigorúbb fellépést támogatnának a súlyos közlekedési szabályszegésekkel szemben.

Tovább olvasom

Döbbenetes, tragikus baleset a hídon, oszlopnak csapódott és három részre szakadt a száguldó autó

Konzervdobozzá gyűrődött és három részre szakadt a Mercedes, amely nagy sebességgel karambolozott, oszlopnak hajtva egy hídon. Egy alkatrésze 130 méterrel odébb landolt, akkora volt a becsapódás mértéke, egy benne ülő emberen már nem lehetett segíteni, egy másik, csodával határos módon túlélte, de nagyon súlyos sérülésekkel.

Tovább olvasom

A karcagi mentősök odaszóltak az esetkocsi jelzéseit is semmibe vevő autósoknak

Még a nagyon türelmes embereket is ki lehet hozni a sodrukból azzal, hogy többek között olyan is előfordul, hogy egy jelentős sebességtúllépéssel és megkülönböztető jelzéssel közlekedő mentőautót is száguldva megelőznek. Jász-Nagykun-Szolnok megyében is borzalmas lett a közlekedési morál.

Tovább olvasom