Mindkét karambol a fővárosban történt, egy BMW-s és egy Mercedes-sofőr karambolozott a sárga villamosokkal, mindezt az elmúlt hét során. Előbbinél állítólag rosszullét játszott közre, utóbbi pedig hihetetlen módon, az elválasztó félgömbökön keresztül akart megfordulni, de éppen jött a “láthatatlan” villamos.
Tovább olvasomCímke: mercedes
Súlyos baleset a 45-ös főúton, mentőhelikopter szállította el a sérültet
Nagy baleset történt a Kunszentmártont Hódmezővásárhellyel összekötő főúton. Feszítővágóval szabadították ki a sérültet, mentőhelikoptert is riasztottak.
Tovább olvasomElképesztő: egyetemista fiú a gyárlátogatáson engedély nélkül elvitt és totálkárosra tört egy Mercedest
Szinte hihetetlen, hogyan jutott egyáltalán eszébe már az eredeti gondolat is, hogy elszakad a csoporttól és csak úgy elviszi egy körre a még közel sem kész, leszabályozatlan, soklóerős és sokmilliós autót. Külön történet, hogy mit kereshetett benne az indítókulcs.
Tovább olvasomMajdnem 200-zal száguldott kilencven helyett a Mercedes a szomszédban
Sima hétköznapi főúton elég ritka, hogy valaki több, mint százzal átlépje a megengedett sebességhatárt, de a Mercedes sofőrje rendkívüli módon sietett. Ezzel a hónap rekordját alighanem oda is adhatjuk neki. A traffipax pedig lekapta a száguldozót.
Tovább olvasomCsoportosan küldik el a dolgozókat a kecskeméti Mercedes-gyárból
A Kecsup olvasói értesülés után írta meg, hogy az előzetes kommunikációval ellentétesen több kölcsönzött munkavállalói csoporttal is azt közölték, hogy már nem számítanak a munkájukra, azaz felmondtak nekik. A lap megkereste a gyárat, akik megerősítették, hogy számos ott dolgozó további foglalkoztatását nem tudják biztosítani a „következő hónapok termelési programja miatt”.
Tovább olvasomPiros lámpán átszáguldva halálos balesetet okozott a Mercedes suhanc sofőrje, majd utasával együtt elmenekült – videó
Döbbenetes mélységben a közlekedési kultúra és ez nemcsak Jász-Nagykun-Szolnok megyében igaz, hanem Magyarországon mindenhol. A felelősségvállalás és az egyenes gerinc pedig már teljesen kiment a divatból. A Mercedes hatalmas sebességgel beleszállt oldalról a Suzukiba, megölve annak sofőrjét, az ifjú vétkes sofőr pedig viharsebesen kipattant összetört autójából és elmenekült utasával együtt.
Tovább olvasomEgy halálos és egy súlyos sérüléssel járó baleset, az egyik Cegléd és Abony között
A halálos baleset felkorbácsolta az érzelmeket, mivel egy Mercedes és egy Audi versenyzett egymással közúton, óriási sebességgel, előbbi nekiütközött egy Suzukinak és ripityára törte, de mégis a Mercedes sofőrje és utasa húzta a rövidebbet, fának csapódva életüket vesztették. A Cegléd közelében történt balesetnél pedig mentőhelikopterekre is szükség volt.
Tovább olvasomFának csapódott a Mercedes Jász-Nagykun-Szolnok megyében
A kocsi letért az útról és egy fának ütközve látványosan összetört. Az eddigi információk szerint a vezető nem szenvedett súlyos sérülést.
Tovább olvasomMost egy mercedeses mutatta meg parkolási tudományát Szolnokon
Lehetőleg ne ettől a kiváló sofőrtől vegyünk KRESZ-leckéket, valamint ne ő avasson be a szabályos parkolás rejtelmeibe. Többen úgy vélik, ez már szándékos, ennyi véletlen nincs.
Tovább olvasomÁttért a szembejövő sávba a 4-es főúton, két autót ripityára tört Mercedesével, majd elfutott a helyszínről
Egyelőre meg nem erősített információként derült ki, hogy az autó lopott volt. Miért lett ekkora divat mindig elrohangászni a helyszínről? A választ tudjuk, az esetek döntő többségében a baleset utáni vérvétel jócskán okozna problémákat száguldozónknak.
Tovább olvasom