Nagy előnnyel nyerte a cseh elnökválasztást Petr Pavel

Petr Pavel nyugalmazott tábornok, a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke magabiztosan, nagy fölénnyel nyerte a cseh elnökválasztás második fordulóját Andrej Babišsal szemben, írja a Guardian prágai tudósítója. A szavazatok 88 százalékának összesítése után Pavel 57 százalékkal vezet, míg Babiš a szavazatok 42,96 százalékát kapta meg, és a köztük lévő különbség 700 ezer szavazat, amit reálisan már nem lehet behozni. Pavel köszöntötte is már támogatóit, akik ‘elnök, elnök’ skandálással fogadták. „ Ez a választás az értékekről szólt, az igazság, a méltóság, a tisztelet és az alázatosság győzött” – jelentette ki Petr…

Tovább olvasom

Trump bejelentette: indulni fog a következő elnökválasztáson

Ahogy arra számítani lehetett, Donald Trump bejelentette, hogy elindul a következő amerikai elnökválasztáson – számolt be róla a HVG. A 2016 és 2020 közötti elnök a saját rezidenciáján, Mar-a-Lagoban tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy most könnyebb dolga lesz, mint két éve volt, mert az amerikaiak látják, mi romlott el azóta, mit kell visszaállítani. Trump már a múlt heti félidős választás előtt tervezte, hogy most bejelentést tesz, és mindenki biztosra vette, hogy a 2024-es kampányát fogja most elindítani. Csakhogy akkor még az volt a terve, hogy a félidős választás nagy republikánus áttörése…

Tovább olvasom