Ha az új kormányzati környezetben sem kapnánk támogatást, akkor elmegyünk – lakossági fórum a szolnoki elektrolitgyár-beruházásról

Lakossági fórumot tartott kedden délután 14 és 18 óra között a KunlunChem Szolnokon, ahol a vállalat képviselői a tervezett beruházással kapcsolatban válaszoltak a felmerülő kérdésekre. A beszélgetés során szóba kerültek a környezetvédelmi hatások, a közlekedési terhelés, a vízfelhasználás, valamint az is, hogy a cég miért most kezdett intenzívebb kommunikációba a helyiekkel.

Tovább olvasom

Lakossági fórumot szervez a Kunlunchem Szolnokon

Személyes egyeztetésre és tájékoztatóra várja az érintett települések lakóit a Kunlunchem: a vállalat a hatalmas össztűz alá került, egyelőre csak tervezett projektjével kapcsolatos lakossági párbeszéd keretében arra biztosítana lehetőséget, hogy a helyiek tőlük kapjanak válaszokat a felmerülő kérdéseikre, és közvetlenül megosszák észrevételeiket a cég képviselőivel.

Tovább olvasom

Ha nincs támogatás, elmegyünk – új stratégiával próbálja meggyőzni Szolnokot a kínai elektrolitgyár beruházója

Lakossági egyeztetést tartott a Szolnok mellé tervezett elektrolitgyár beruházója, ahol a környezetvédelem, a politikai ellenállás és a társadalmi bizalom hiánya egyszerre került terítékre. A találkozó inkább tovább fokozta a feszültségeket, mintsem enyhítette volna azokat.

Tovább olvasom

Györfi Mihály Magyar Péterhez fordult, hogy ne jöjjön elektrolitgyár Szolnokra

Hivatalos levélben fordult Magyar Péter miniszterelnökhöz Szolnok polgármestere, kezdeményezve a város határába tervezett kínai üzem végleges megakadályozását. Györfi Mihály a beruházás kiemelt státuszának eltörlését követeli, mivel a projekt súlyosan veszélyezteti a helyi ivóvízbázist, és a lakossági tiltakozás hatására már a közgyűlés fideszes többsége sem támogatja azt.

Tovább olvasom

Nem engedik el a szolnoki elektrolitgyár ügyét: parlamenti segítséget kértek a civilek

Hiába utasította el korábban egyhangú döntéssel a szolnoki közgyűlés az akkumulátoripari beruházásokat, a KunlunChem Hungary Kft. projektje továbbra sem került le a napirendről. Egy helyi civil közösség szerint a beruházó kommunikációja arra utal, hogy a szolnoki elektrolitgyár előkészítése nem állt le teljesen, ezért parlamenti segítséget kértek az ügy tisztázásához.

Tovább olvasom

Hiába a döntés, az elektrolitgyár ügye folytatódik – a KunlunChem Hungary vezetője szerint félrement a kommunikáció, de helyrehozzák

A szolnoki elektrolitgyár körüli vita új szakaszba lépett. Miközben a városi közgyűlés már állást foglalt a beruházás ügyében, a figyelem most egy friss interjúra irányul, amelyben a projekt mögött álló cég vezetője szólalt meg. A Szoljon által készített beszélgetésben a beruházó igyekezett reagálni a felmerült kritikákra és tisztázni a gyár terveit.

Tovább olvasom

Titokban indult, botrány lett belőle, most már Szolnok önkormányzata is elutasítja

Már jóval a hivatalos bejelentés előtt terjedt a hír Szolnokon, hogy valami készül a város határában, de konkrétumok helyett sokáig csak találgatni tudott a lakosság. A helyi sajtó hónapokon át próbált információhoz jutni, kevés sikerrel, miközben egy ponton még az is elhangzott, hogy “akkumulátorgyár biztosan nem érkezik” – ehhez képest nem sokkal később már egy kínai, oldatkeverő üzem érkezése körvonalazódott. Most úgy tűnik, megszületett egy döntés – legalábbis papíron.

Tovább olvasom

Veszélyben Szolnok vízellátása és egészsége?

Március 25-án, szerdán egy kerekasztal-beszélgetés keretében szakértők próbálták közérthetően körbejárni, mit jelenthet egy elektrolitgyár megjelenése Szolnok városának közelében. A helyi aPont csapata által szervezett beszélgetés során szó esett az ország vízhálózatának állapotáról, az ipari beruházások tapasztalatairól és azokról a kérdésekről is, amelyek sokak szerint még mindig válaszra várnak.

Tovább olvasom

Szakértői kerekasztallal folytatódik a szolnoki elektrolitgyár elleni tiltakozás

Több mint egy éve tart a feszültség a Szolnokra tervezett elektrolitgyár beruházása körül, az érintett lakossági csoportok pedig újabb lépést tesznek a tájékoztatás érdekében. Március 25-én, szerdán egy szakmai kerekasztal-beszélgetés keretében járják körül a projekt környezeti és egészségügyi hatásait, ahol elismert szakértők válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

Tovább olvasom