A szolnoki elektrolitgyár körüli vita új szakaszba lépett. Miközben a városi közgyűlés már állást foglalt a beruházás ügyében, a figyelem most egy friss interjúra irányul, amelyben a projekt mögött álló cég vezetője szólalt meg. A Szoljon által készített beszélgetésben a beruházó igyekezett reagálni a felmerült kritikákra és tisztázni a gyár terveit.
Az interjúban a KunlunChem Hungary vezetője hangsúlyozta, a tervezett üzem korszerű technológiával működne, és megfelelne az európai uniós környezetvédelmi előírásoknak. Állítása szerint a gyár nem jelentene fokozott kockázatot sem a lakosságra, sem a környezetre, és a beruházás jelentős gazdasági előnyöket hozhatna a térség számára, többek között új munkahelyek létrehozásával.
Hozzátette, hogy a projekt körül kialakult társadalmi feszültséget részben félreértések és hiányos információk okozzák. Úgy véli, a nyilvánosságban megjelent állítások egy része nem tükrözi pontosan a beruházás műszaki tartalmát, ezért fontosnak tartják a párbeszédet a helyi közösséggel.
A beruházó a lapnak adott interjúban közölte, a cég irodát nyit Szolnokon. A döntést azzal indokolta, hogy közvetlenebb kapcsolatot szeretnének kialakítani a helyi közösséggel, és nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a tájékoztatásra, valamint a párbeszédre.
A megszólalás különös hangsúlyt kaphat annak fényében, hogy az elmúlt hónapokban erősödött a helyi ellenállás. Civil szervezetek és lakossági csoportok több alkalommal is aggodalmukat fejezték ki a beruházás lehetséges környezeti és egészségügyi hatásai miatt, és további garanciákat sürgettek.
A szolnoki közgyűlés közelmúltbeli döntése ellenére úgy tűnik az ügy mégsem ért véget. A kérdés továbbra is az, hogy a projekt milyen feltételek mellett, illetve egyáltalán megvalósulhat-e. A beruházó vezetőjének megszólalása mindenesetre azt jelzi, hogy a cég nem tekinti lezártnak az ügyet, és továbbra is igyekszik meggyőzni a közvéleményt és a döntéshozókat a beruházás létjogosultságáról.
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
