Györfi Mihály Magyar Péterhez fordult, hogy ne jöjjön elektrolitgyár Szolnokra

Megosztás

Hivatalos levélben fordult Magyar Péter miniszterelnökhöz Szolnok polgármestere, kezdeményezve a város határába tervezett kínai üzem végleges megakadályozását. Györfi Mihály a beruházás kiemelt státuszának eltörlését követeli, mivel a projekt súlyosan veszélyezteti a helyi ivóvízbázist, és a lakossági tiltakozás hatására már a közgyűlés fideszes többsége sem támogatja azt.

A polgármester ma, azaz május 18-án közzétett Facebook-bejegyzésében adta hírül, hogy hivatalos levelében arra kérte Magyar Péter miniszterelnököt, hogy kezdeményezze a Szolnok külterületére tervezett ipari park nemzetgazdaságilag kiemelt beruházási besorolásának visszavonását, valamint jogilag tiltsa meg az oda szánt elektrolitgyár felépítését.

Felidézte, miszerint egy két évvel ezelőtti kabinetrendelet úgy adott kiemelt gazdasági besorolást nekik, hogy a konkrét technológia megnevezése nélkül gyakorlatilag mentesítette a projektet a szigorú környezetvédelmi garanciák teljesítése alól.

Bár a szolnoki közgyűlés 2024-ben, a lakosság széleskörű felháborodása ellenére még elvi támogatást adott a beruházásnak, a helyzet mára gyökeresen megváltozott. A felismert környezeti és vízbázis-védelmi kockázatok miatt a szolnoki képviselők – a fideszes frakcióval együtt – nemrégiben hivatalosan is visszavonták ezt a korábbi hozzájárulást.

A polgármester kiemelte, Szolnok nem a beruházásoktól zárkózik el, de az újabb összeszerelő üzemek helyett a jövőben kizárólag olyan, magasan kvalifikált munkaerőt igénylő fejlesztéseket látnak szívesen, amelyek összhangban állnak a természettel, és képesek helyben tartani a fiatalokat.

Györfi Mihály kiemelte, bízik benne, hogy az április 12-i választásokon győztes Tisza Párt zöld és jogállami programjával összhangban a kormányfő támogatni fogja a szolnokiak akaratát, azaz elrendeli az elektrolitgyár tilalmát.

Kép: Vajó Levente

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek