A miniszter úgy gondolja, a szolnokiak teljesen jogosan háborognak amiatt, hogy a MOL MOHU egyszer csak változtatott a szemétszállítás rendjén (és főleg célállomásán), ezért Szolnokon már jól láthatóan akadozik a hulladék elszállítása, ami a vállalat kötelessége lenne.
Tovább olvasomCímke: felszólítás
Magyar Péter látványosan kifigurázta külföldről a Fidesz több korábbi csodás tettét
Emlékszünk még, hogy néhány éve hallhattuk, hogy Németországban már akkora a válság, hogy nincs is WiFi, nincs internet, sőt, igazából maga az állam sem létezik. Magyar Péter elővette cinikus szarkazmusát, rögtön egy rövid bejegyzésben két korábbi fideszes nagyotmondást vont egybe.
Tovább olvasomMJVSZ: Szita Károly a nyomásgyakorlás ellenére sem mondana le
Hiába szólította fel azonnali távozásra Szolnok polgármestere, Szita Károly nem tervezi elhagyni a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöki székét. Kaposvár városvezetője szerint a szövetség stabilitását nem rengetné meg, ha megyeszékhelyünk valóban a kilépés mellett döntene, a kritikákra reagálva pedig saját több évtizedes tapasztalatára és a korábbi egységes szakmai döntésekre emlékeztetett.
Tovább olvasom