Folyamatos rendzavarásai miatt a házelnök kiküldte az ülésteremből, de még ekkor is hosszan ellenállt, nem volt hajlandó elhagyni a termet. Még akkor is nehezen történt ez meg végül, amikor már a Fidesz frakcióvezetője és a bejutást biztosító Pócs János is erre kérte. Lepacsizott volna a jászsági fideszes képviselővel, ám ő elfordult tőle.
Tovább olvasomCímke: vendég
Módosult az Olajbányász nemzetközi és bajnoki menetrendje
Négy tétmérkőzésének a kezdési időpontja is átütemezésre került a következő hónapokban az NHSZ-Szolnoki Olajbányász felnőtt férfi kosárlabdacsapatánál. Érintett a programban a klub nemzetközi FIBA Europe Cup összecsapása, valamint három hazai rendezésű bajnoki találkozó is a Tiszaligetben.
Tovább olvasomBerágott a jégpark, a pályán dohányoznak a vendégek
A Szolnoki Jégpark határozott közleményben szólította fel látogatóit a dohányzási szabályok betartására, miután egyre több panasz érkezett amiatt, hogy többen a jégfelületen gyújtanak rá. A létesítmény szerint nemcsak a házirendet sértik meg ezzel, hanem mások kikapcsolódását is zavarják.
Tovább olvasomKiakadt az MLSZ-re a Tiszafüred futballcsapata
Egészen érdekes helyzeteket eredményez eddig a Magyar Kupa lebonyolítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Amellett, hogy igazi futballünnepet jelentett a Paks ötgólos győzelme a Szajol csapatának életében, most egy kevésbé pozitív hír kapcsán szólalt meg az NB III-as Tiszafüred. A klub azt nehezményezi, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség – szakítva a hagyományokkal – az elsőként kihúzott csapatot, esetükben a Kecskemétet tette meg pályaválasztóvá.
Tovább olvasomFelháborodott szolnokiak teljesen kiakadtak a Véső úti strandfürdőben tapasztaltak miatt
A mások szerint egyáltalán nem egyedi eset még vasárnap történt, de azóta sem tértek felette napirendre. A fürödni vágyó vendég annyira kiakadt, hogy úgy gondolja, számára itt véget is ért a szolnoki strand és önmaga közös története. Nekünk mik a tapasztalataink?
Tovább olvasomTavaly is a legnépszerűbb termálfürdős községek között volt Cserkeszőlő
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2024-ben a termálfürdővel rendelkező magyar községek közül Egerszalók, Cserkeszőlő és Bogács vonzották a legtöbb vendéget. Egerszalók 257 313 vendégéjszakát regisztrált, míg Cserkeszőlő 207 000-et, Bogács pedig 176 932-t.
Tovább olvasomTöbbször is visszajárt ugyanoda a tolvaj a Jászkunságban, letartóztatták
Addig járt a korsó a kútra. Mindig az üveget betörve sikerült a többször megdézsmált üzlet portékáihoz jutnia, de végül lefülelték és elkapták.
Tovább olvasom