Ismét a budapest-záhonyi a legproblémásabb magyar vasútvonal

Az egymást követő negyedik évben is ugyanaz nyerte el a legzűrösebb magyar vasútvonal díját, a dobogó második fokán viszont váltás történt. Három olyan vonala volt a MÁV-nak, ahol csak egyszer történt hiba az évben, ebből kettőt bezártak. Természetesen az élen ismét a Budapest-Cegléd-Debrecen-Záhony vonal végzett. A Hvg.hu ismét összegyűjtötte a magyar vasút legfurcsább és legemlékezetesebb pillanatait 2023-ból. Nincs meglepetés: ennek eredményeként ugyanaz került a lista első helyére, amely már 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is: a Budapest-Záhony vonal, benne a monori, ceglédi elővárosi vonatokkal és a debreceni, nyíregyházi járatokkal. Ezúttal 260 hibapontot…

Tovább olvasom

Döbbenetes botrány a MÁV-nál, a munkát végző kalauzok csokit kaptak, a cég félmilliárd forintot

A “csokis” utasszámlálásra sokan emlékezhetünk, most azonban elképesztő részletek kerültek napvilágra. Az utasszámlálást végző cég félmilliárdot kaszált a minisztériumtól, ők pedig egy-egy doboz csokoládéval “fizették ki” a munkát valójában elvégző kalauzokat. Van még lejjebb?

Tovább olvasom

A MÁV-nál már vasárnap tudták, hogy hétfőn nem indul el két jászkunsági járat

Amikor már a tervezett indulási idő előtt 7-8 órával a társaság figyelmeztet, hogy a szerelvény helyett pótlóbusz viszi az utasokat, ott nehéz váratlanul kialakult helyzetről beszélni. Szolnok ismét érintett volt. Egy másik problémában pedig Cegléd.

Tovább olvasom

A MÁV a mostani formájában megszűnik működni, kettévágják és nagy részét kiszervezik

Lázár János keresztülviszi akaratát, a cégcsoport beismerte, hogy a mai formájában tovább nem tud működni. A MÁV Zrt. a kettévágásnak és a rengeteg kiszervezésnek köszönhetően hamarosan kiüresedik, a tervezés és az egyeztetés már javában zajlik. Mi következik ezután? Javulhat ettől egy fikarcnyit is a borzalmas Jász-Nagykun-Szolnok megyei vasúti közlekedés?

Tovább olvasom

Ha hiányoltuk volna, csütörtökön ismét botrányos napot zárt a MÁV – a szolnoki vonalakon is

Szerte az országban egyre-másra jöttek a hivatalos jelzések a szerelvények meghibásodásáról, valamint egyéb, a vasúti közlekedést nagyban akadályozó hírek is érkeztek. A szolnoki vonalak természetesen megint érintettek voltak. De a nap legjobbja címet két hozzászóló nyerte el, akik megmagyarázták, miért nem baj, ha késik vagy kimarad a vonatunk.

Tovább olvasom