Háborognak a szolnokiak a Hetényi kórház új parkolási rendje miatt, ami nem is teljesen új

Megosztás

Rengetegen dühöngenek, hogy sem a mozgásukban korlátozott betegeket, sem a taxit nem engedik be, csak ha alaposan megfizetik az árát. A kórház azóta kiadott egy sajtóközleményt, ám ezzel a magyarázattal még inkább felkorbácsolták az indulatokat.

Úgy tűnik, az emberség teljesen kiveszőben van, még egy kórház (természetesen fizető) parkolójának üzemeltetőiben és sokak szerint a kórház vezetőségében is, ha ezt így engedik és nem emelik fel szavukat ez ellen. Ez most a közbeszéd témája Szolnokon, nagyon sok érintettet felhúztak vele, hogy a mozgásában korlátozott, vagy nehezen járó betegeket sem vihetik már be a kórház kapujáig.

S-né Kis Erika érdeklődött (sok más mellett, mert a helyi csoportok ezzel vannak tele egész nap), hogy van-e valakinek HIVATALOS infója a Hetényi Géza Kórházban kialakult új parkolási rendről? Állítólag új magánvállalkozó üzemelteti a parkolást. Sem a futárokat, sem a taxit, sem a betegeket nem engedik be autóval – írta Erika.

Erre jött is egy másik (teljesen jogosan) mérgelődő hozzászóló, Anca. “Tudok mesélni. Férjem dializált beteg, heti 3 alkalommal jár dialízisre sok másik beteg társával együtt. Eddig ők ott hajtottak be engedéllyel autóval és mentek hátra körbe az épület mögött a nephrologia épületéhez (régi nővér szálló környékén van).

Tegnap egyik beteget sem engedtek már be, elküldték őket hogy fizessenek a parkolásért, ez tegnap 2250 Ft-ot jelentett, heti szinten majd 8000 mivel a dialízis 4.5-5 óra hossza. A dialízis egyébként is megterhelő, előtte és utána járják körbe az épületet és még fizessenek is parkolást mert egy életmentő kezelést kell igénybe venniük, hozzáteszem tb támogatott természetesen. Nagyon csúnyán tudnám csak kifejezni magam jelenleg” – fejtette ki.

Erre a Hetényi kórház sebtében kitett kedden egy közleményt, amiben úgymond magyarázatot adnak arra, hogy ez így van rendjén és eddig is így kellett volna történnie.

Ez viszont szinte inkább olaj volt a tűzre a teljesen felháborodott helyiek számára. “Na lesz itt még káosz. Azt se igazán értem, miért a kórház parkolója lett Szolnok legdrágább parkolója!?” “Dehogynem értjük. Pontosan értjük, csak nem mondjuk ki. Mert gyávák vagyunk. Szembe kell menni azokkal, akik el akarják venni az életünket.”

“Viszont ez, köszönőviszonyban sincs azzal, amit a betegek tapasztalnak akkor, amikor be szeretnének menni a kórházba! Ide nem szórakozni járunk! Épp elég baj az, hogy ide kell menni. Miért kell még így is szívatni a népet?” – tette fel a költői kérdést egy másik hozzászóló. Gyaníthatjuk, hogy ezzel még nincs vége az ügynek, illetve, ha ez is “minden további nélkül átmegy a rostán és lenyelik a szolnokiak, akkor Szolnok sorsa sosem fordul jobbra” (szintén egy hozzászólót idéztünk).

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek