Csőtörés történt, nem volt hideg víz a Szolnoki MÁV Kórházban

Megosztás

Csőtörés csőtörés hátán Szolnokon, a vasárnapi eset ráadásul jelentősen érinti a Szolnoki MÁV Kórházat, ugyanis azóta akadozott az ellátás: meleg víz ugyan volt, de hideg nem, a szerelés ideje alatt tárolóedényekben moshattak kezet a betegek – erről értesült az RTL Híradó.

“Az ország víziközmű-fejlesztési programja idén eléri Szolnokot: az Ady Endre út ivóvízhálózatának elöregedett csöveit Lantos Csaba miniszter úr és V. Németh Zsolt államtitkár úr ígéretének megfelelően még idén kicserélik” – ígérte a választási kampány közepén Szalay Ferenc polgármester. A beruházásról részletesebben ebben a cikkünkben olvashatnak.

Ady Endre út, Széchenyi-lakótelep, a változatosság kedvéért most pedig a Szolnoki MÁV Kórházban történt csőtörés a napokban, erről ír az RTL.

Megkeresték a főigazgatót, aki azt a tájékoztatást adta, hogy a hidegvíz-hálózatot szakaszosan elzárták, de a melegvíz-ellátás folyamatos volt az intézményben, ráadásul a meghibásodás az összes osztályt érintette.

Az osztályokat előzetesen értesítették, így tartalék vízzel tudtak készülni. A szerelés időszakában tárolóedényben biztosítottak a kézmosáshoz tiszta vizet, illetve elérhető volt folyékony fertőtlenítőszer is.

Kép: Újvári Zsuzsanna

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek