Néhány nappal ezelőtt a Szol24-en is olvashattak róla, hogy milyen csodaszép látványt nyújtott Jász-Nagykun-Szolnok megyében a sarki fény. A szolnoki Uránia Csillagvizsgáló szakköréből többen nyomon követték az eseményt, illetve felvételeket készítettek. Úgy tűnik azonban, hogy a kormánypárt leghangosabb szolnoki szócsöve, A Mi Szolnokunk ismételten forrásmegjelölés nélkül töltött fel a saját felületére egy videót, amit már a Kopernikusz-kör sem hagyott szó nélkül.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
Szolnokra érkezett két Airbus H225M helikopter, bővül a flotta
Két újabb H225M típusú helikopter érkezett a Magyar Honvédséghez az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfői közleménye szerint.
Tovább olvasomA szolnoki politika ismert szereplője is távozik a közéletből
Berényi Gábor tegnapi bejelentése után, miszerint otthagyja a Tegyünk Szolnokért csapatát és visszalép a körzeti jelöltségtől, a Jobbik ismert helyi tagja, Szotyori-Lázár Zoltán is bejelentette, hogy kilép a pártból és minden pártpolitikai tevékenységét beszünteti.
Tovább olvasomBemutatták a Szigligeti Színház műsorát az új évadra
A színház és a művészet kedvelői számára fontos hír következik, hiszen a Szolnoki Szigligeti Színház bemutatta az új évadát, illetve elindult a bérletértékesítés is. Zenész színművel, vígjátékokkal és musicallel egyaránt készül a társulat.
Tovább olvasomNemrég menesztették, most díjat kapott a Szolnoki MÁV Kórház egykori igazgatója
Nagy visszhangot váltott ki tavaly decemberben, hogy Pintér Sándor belügyminiszter számos kórházigazgatót mentett fel. Voltak, akiket egy bizonyos korhatár elérése miatt menesztettek, másokat indoklás nélkül távolítottak el. A MÁV Kórház vezetőjét, Rudner Ervint is érintették a változásokat, aki most a Magyar Kórházszövetség által adományozott életműdíjban részesült.
Tovább olvasomFélpályás lezárás lesz kedden a Tisza-ártéri hídon Szolnokon
Minden itt élő számára fontos lehet: lezárás lesz hídpálya-takarítás miatt kedd 9 és 15 óra között a “százlábú” Tisza-ártéri hídon Szolnokon. A munkálatok idején a váltakozó irányú közúti forgalmat jelzőőrök irányítják. Torlódásra kell számítani – írta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közleményében.
Tovább olvasomNincs elég neurológusa a ceglédi kórháznak, Budapestről rendelnek ki orvosokat
Jász-Nagykun-Szolnok megyén túl sem rózsás a helyzet: mivel nincs elég neurológus a ceglédi Toldy Ferenc kórházban, a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky és a Jahn Ferenc Kórházakból rendelnek ki orvosokat – erről értesült a 444. A hírt a Dél-Pesti Centrumkórház kommunikációs igazgatója, Fodor Attila is megerősítette.
Tovább olvasomKiugrott ellenzéki képviselő: „Nem kívánok újabb öt évnyi eredménytelen szélmalomharcot vívni a szolnoki közgyűlésben”
Egészen szokatlan módon lépett vissza Berényi Gábor önkormányzati képviselő, aki a megyeszékhely 11. számú választókerületében készült megmérkőzni a kormánypárti jelölttel, Töreki Andrással. Erre már azonban nem kerül sor, Berényi ma reggel arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a jelöléstől visszalép, a Jobbikból pedig kilép. Mi történhetett?
Tovább olvasomSzalay Ferenc is megtekintette a nagykörűi lombkoronasétányt
Emlékeznek még a tavalyi hírre, amikor tarra vágtak egy erdőt, miközben köré lombkoronasétányt építettek? Nyírmártonfalva és annak polgármestere, Filemon Mihály egy csapásra országszerte híres let., Idén februárban Nagykörűn több, mint 646 millió forintból adták át a Lombkoronaházat, amit most Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc is megtekintett.
Tovább olvasomDől a pénz a szúnyogírtásba
Az idei szúnyoggyérítési program során plusz forrásokat csoportosít át a kormány, a majdnem kétmilliárd forintos többletforrásért Varga Mihály pénzügyminiszter és Pintér Sándor belügyminiszter a felelős.
Tovább olvasom