Ötszáz éves repülőszerkezetek, működő hadigépek és a festményekbe rejtett fizikai törvények elevenednek meg a szolnoki RepTárban, ahol Leonardo da Vinci zsenialitása kézzelfogható famodellek formájában költözött be a hangárba. A nemzetközi sikert aratott interaktív időszaki kiállítás november 1-jéig látogatható a megyeszékhelyen – a Szol24 egy rendhagyó tárlatvezetésen járt utána a polihisztor legmeglepőbb alkotásainak.
Festő, tudós, mérnök, anatómus, szobrász, filozófus, építész, író, zenész – egy tucatnyi embernek elegendő foglalkozást és érdeklődési kört sorol fel a Wikipédia Leonardo da Vinci szócikkében, aki valóban jóval több, mint a Mona Lisa megalkotója. A szolnoki RepTár időszakos kiállításán Pápai Annamária tárlatvezetésével indultunk különleges időutazásra egy innovatív és elképesztően nagytudású polihisztor után kutatva.
A kiállítás nyitányaként elsőként da Vinci festészete és a reneszánsz emberideál kerül fókuszba. A kor ideálja szerint a tökéletes emberi alakban a férfi és női vonások egyesülnek, nem véletlen tehát, hogy számos művén megjelennek androgün, kétnemű ábrázolások. Jó példa erre Keresztelő János képe, aki a középkorban megszokott alak helyett egy félig meztelen, érzéki férfiként jelenik meg, elmosva a határokat Bacchusszal, a bor és mámor istenével.
A mester szimbolikája és műszaki látásmódja a legismertebb alkotásain is tetten érhető. A kör és négyzet geometriájával az isteni és emberi szférát egyesítő Vitruvius-tanulmány, vagy a Cecilia Galleranit ábrázoló Hölgy hermelinnel mellett jó példa erre a sokat vitatott és minden idők legdrágább árverésen eladott műalkotása, a Salvator Mundi is. Bár da Vinci behatóan ismerte az optikát, Krisztus üveggömbjén szándékosan nem törik meg a fény, utalva arra, hogy a Megváltó felülírja a fizika törvényeit.
A falfestmények csúcsát jelentő milánói Utolsó vacsora pedig a klasszikus hármas tagolással és a finom tónusátmeneteket adó, jellegzetes sfumato technikával foglalja keretbe a reneszánsz alkotó festészeti örökségét.
A művészeti részről a kiállítás rövidesen átnyúlik a technikai és harcászati találmányok világába. Noha da Vinci korabeli terveiből akkor szinte semmi sem valósult meg, a kutatók később elkezdték legyártani az általa inspirált és elkészített maketteket.
A tárlatvezetés során számos alkalommal kerül terítékre da Vinci legnagyobb szenvedélye, a repülés, ami meg is magyarázza, hogyan került a RepTárba a program. A madarak mozgását tanulmányozva úgy vélte, az ember is izomerővel emelkedhet a magasba, ezért csapkodószárnyú szerkezetekben gondolkodott. Ezek a korabeli, meglehetősen nehéz természetes anyagok és az izomerő korlátai miatt nem működhettek, ám két találmánya kiállta az idő próbáját.
Egyrészről a piramis alakú ejtőernyő, ezt a 7×7 méteres alapterületű szerkezetet a 2000-es évek elején megépítették és élesben tesztelték, igazolva, hogy a koncepció valóban működőképes; másrészről a sárkányrepülő elődje, amivel 10 méteres magasságban 17 másodpercig tudtak a levegőben maradni.
A reneszánsz korban az ágyúk már léteztek, ám da Vincit elsősorban nem maga a fegyver, hanem annak hatékonysága foglalkoztatta. Hogyan lehet pontosabban célozni? Vagy gyorsabban és könnyebben utántölteni a szerkezeteket? A kiállított ágyúmodellen egy csavarorsós mechanizmus segítségével tökéletesítette a célzást, ami indokolt is volt az itáliai városállamok szüntelen egymás elleni harcai és a fenyegető török veszély miatt.
Különleges gondolkodásmódját jól illusztrálja saját megjegyzése, miszerint úgy érezte magát, mint aki utolsóként érkezett a vásárba, ahol már mindent elvittek, és neki csak a maradékot kellett összeszedegetnie – mesélte Pápai Annamária. Ennek ellenére rendkívüli életművet hagyott hátra, csak a vázlatai több ezer oldalnyi anyagot tettek ki.
És mi lett ezekkel az anyagokkal? A megmaradt feljegyzések sorsa önmagában is felér egy kalandregénnyel. Da Vinci halála után a kéziratokat eladták, majd később szétszedték a gyűjteményt. Egy része Olaszországban maradt, míg nagyjából 550 oldalnyi anyag a British Museum féltve őrzött kincse lett – csak évszázadokkal később egyesítették és kezdték el tudományosan feldolgozni a felbecsülhetetlen értékű hagyatékot.
Munkássága és az azóta eltelt idő persze kérdéseket, bizonytalanságokat szintúgy felvet, az Atlanti kódexben híressé vált lánchajtásos „da Vinci-kerékpárról” például csak 1974-ben derült ki, hogy jó eséllyel nem is ő, hanem évszázadokkal később egy restaurátor vagy szerzetes ceruzájából született.
A rajzok és töredékes jegyzetek életre keltése Antal Lajos nevéhez köthető. A kézműves eredetileg kamionsofőri pályára készült, és csak egy baráti ösztönzés nyomán fordult a famegmunkálás felé, saját asztalosműhelyt nyitva. Életének meghatározó fordulatát egy olasz kutató, Michele Lombardi professzor megkeresése hozta el, aki felkérte da Vinci vázlatainak térbeli megépítésére. A fafaragó visszaemlékezése szerint az első vázlatok megpillantása „szerelem volt első látásra”.
A modellezés folyamata komoly mérnöki és kutatómunkát kívánt, hiszen a több mint 500 éves skiccek gyakran hiányosak vagy sematikusak voltak. A modellek kivétel nélkül természetes faanyagból készülnek: az alkotó a finomabb elemekhez hársfát, cseresznyét és lucfenyőt használt, illetve a mechanikai feszültséget viselő teherhordó alkatrészekhez kemény bükkfát formált meg.
A RepTárban felsorakozó repülőszerkezetek és mechanikus gépek e kézműves fegyelem és a reneszánsz zsenialitás közös lenyomatai, amelyek a november 1-jei zárásig ritka lehetőséget kínálnak arra, hogy ne csupán megcsodáljuk, de meg is értsük a történelem egyik legfényesebb elméjét.
Képek: Vajó Levente
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
