Jelentős útfelújítás kezdődik Törökszentmiklóson

Hamarosan megkezdődhet két fontos útszakasz felújítása is, erről Markót Imre a település polgármester számolt be Facebook-oldalán. Egy pályázat keretében az önkormányzat 250 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült 2022. december 14-én. A pályázatban a Vásárhelyi Pál út Táncsics út és Ady Endre utca közötti szakaszának, és a hozzá kapcsolódó parkolóknak a felújítása; valamint a Földvári út Dózsa György út és az iparvágány vasúti átjáró közötti szakaszának a felújítását tervezik. Markót Imre most arról tájékoztatta a lakosokat, hogy sikerült kiválasztani a kivitelezőt, így hamarosan elkezdődhet a munka. “Lezárult a kivitelező…

Tovább olvasom

Már nemcsak katasztrofális, de egyenesen életveszélyes egy Szolnok megyei útszakasz

Országszerte nagy csinnadratta és ünnepség jellemzi az egyes útszakaszok átadását, megújulásának elkészültét országosan és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is. Amíg az Újszászt és Jászapátit összekötő szakasz egy része a napokban felújításra került, pozitív fejleményekről a 4205. sz. út megyei szakasza már nem beszélhet, sőt, életveszélyes lehet közlekedni rajta a téli időszakban.

Tovább olvasom

Átadták az Újszászt és Jászapátit összekötő út megújult szakaszát

A fejlesztés az Újszászt és Jászapátit összekötő, Jászapáti és Jászkisér lakott területen kívüli szakaszán történt a Magyar Falu Program 24 milliárd forintos országos keretösszegének részeként. A projekt részleteiről Kovács Péter, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei igazgatója tájékoztatta a sajtót.

Tovább olvasom