Kellemes programmal várják az érdeklődőket Tiszasülyön. A faluházban karácsonyfát díszítenek, kézműveskednek és forralt bort is iszogathatnak majd a látogatók. A Tiszasülyért Egyesület meghitt adventi programja hívja a lakókat. Az eseményt a Nagy Lajos Faluházában december 2-án délelőtt tartják. Lesz kézművesvásár és különböző kézműves programok is. Lehet többek között gyertyát készíteni, mézeskalácsot díszíteni, a gyerekek kreatív sarokban tehetik próbára kézügyességüket. Forralt bor, tea és kemencés bejgli kóstolgatása mellett a faluház karácsonyfáját is közösen díszítik fel a részvevők. Néhány nappal ezelőtt arról számolhattunk be, hogy jól halad a hivatal és a könyvtár felújítása…
Tovább olvasomCímke: tiszasüly
Jól halad a könyvtár és a hivatal felújítása Tiszasülyön
Úgy fest, hogy már idén befejeződhetnek a munkálatok és elkészülhetnek az energetikai korszerűsítések. Jól halad az önkormányzati hivatal és a könyvtár épületén végzett energetikai felújítás Tiszasülyön. A beruházás a TOP PLUSZ „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” elnevezésű pályázaton elnyert 156 millió forintból valósul meg. A polgármester elmondása szerint az energetikai korszerűsítése a könyvtár esetében 75 százalékos, a hivatal épületénél pedig 50 százalékos készültségi fokon áll. A polgármester elmondta, hogy a hivatal épületén már kicserélték az összes nyílászárót; a fűtésrendszer is majdnem kész, most állították be a helyére a hőszivattyút, amit még…
Tovább olvasomFelrobbant a gázpalack, a lakót a szomszédok vitték ki a lángoló házból
Kigyulladt egy lakóépület csütörtök délután Tiszasülyön, a Rákóczi úton. A lángok a fő- és melléképületet is érintették. A szolnoki hivatásos és a jászkiséri önkormányzati tűzoltók kiérkezése előtt egy gázpalack felrobbant, az ingatlan lakóját a szomszédok vitték ki a házból. Az egységek a tűzoltás mellett hőkamerás méréseket végeztek és a tetőszerkezetet is megbontották. A fotók alapján úgy tűnik, a ház lakhatatlanná vált. Tűz volt egy szolnoki irodaház konyhájában is. Teljes terjedelmében égett egy irodaház (az egyik kép alapján ez a közúti igazgatóság épülete lehetett) húsz négyzetméteres konyhája csütörtök este Szolnokon, a…
Tovább olvasomTöbbszázezer forint pénzbüntetést kapott a visszaeső szemetelő
A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével lezárult annak a 62 éves többszörösen büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2021. júliusában ismeretlen társával csaknem 10 zsák – háztartási hulladékot, ruhaneműt, műanyag flakonokat és vödröket, nylon szatyrokat és üveget tartalmazó – szemetet vitt Tiszasüly határába, ahol a komplejárótól párszáz méterre, a mezőgazdasági út melletti bokros területen, a hatóság által nem engedélyezett helyen rakta le azt.
Tovább olvasomIskolákban világosítják fel a rendőrök a fiatalokat
A diákok komplex előadássorozat keretében tettek szert hasznos bűn- és balesetmegelőzési tanácsokra. A Szolnoki Rendőrkapitányság bűn- és balesetmegelőzési munkatársai tegnap – egy előadássorozat első két állomásaként – a besenyszögi Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola, illetve a Tiszasülyi Tagintézmény felsős diákjainak tartottak megelőzési foglalkozásokat. A gyermekek többek között hasznos tanácsokat kaphattak arról, hogyan kerülhetik el internethasználat során, hogy bűncselekmény áldozatává, vagy elkövetőjévé váljanak. Megismerkedhettek az iskolai agresszió fajtáival, azok következményeivel és többek között a szabályos kerékpáros és rolleres közlekedésről is hallgattak előadást. Az előadássorozat következő két állomása a kőteleki és…
Tovább olvasomKilenc ember adott át egy 2,3 kilométeres útszakaszt
A Szolnok és Besenyszög-Szórópuszta közötti szakasz átadásánál annyi politikus tolongott, hogy alig fértek el egy fényképen. A felújított 2,3 kilométernyi útszakasz Csataszög, Hunyadfalva Kőtelek és Nagykörű lakói számára teszi könnyebben elérhetővé Szolnokot. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere köszöntőjében kiemelte: 12 éve Magyarország az államcsőd szélén állt, ma pedig minden részében fejlesztések, beruházások, építkezések zajlanak. Ehhez kell egy olyan gazdaságpolitika, amely arra alapoz, hogy Magyarországnak van ereje felépíteni saját magát, hiszen hazánk képes megtermelni azokat a forrásokat, amire szüksége van – mondta. Nehéz időszak áll előttünk, de a Magyar Falu Program fejlesztéseit ennek ellenére is az eddigi…
Tovább olvasomRobogóst gázoltak Tiszasülynél
Teherautó gázolt el egy robogóst pénteken reggel 6 óra körül, tájékoztatott a police.hu. A teherautó a 3224-es úton, Tiszasüly felé közlekedett, amikor a sofőr nem észlelte a vele azonos irányba haladó motorost, akit ennek következtében elgázolt. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a robogós súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.
Tovább olvasomBiciklis gyermeket sodort el a tiszasülyi sofőr
Egy tiszasülyi lakos közlekedett egy tehergépkocsiból és a vontatókötéllel hozzákapcsolt személyautóból álló járműszerelvénnyel szeptember 28-án délután Kőtelek belterületén. Haladása során a Kossuth Lajos út és a Mező Imre út kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget a védett úton neki jobb kéz felől közlekedő kerékpárosnak, aki a vontatott gépkocsival összeütközött. A baleset következtében a biciklis gyermek súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség az esettel kapcsolatban felhívja a gépjárművezetők figyelmét az elsőbbségi szabályok betartására! Arra kérik a sofőröket, hogy az útkereszteződéseknél fokozott körültekintéssel és figyelemmel vezessenek. Csak akkor haladjanak be az útkereszteződésbe, ha meggyőződtek…
Tovább olvasomElköltözik a tiszasülyi könyvtár – így próbál spórolni az önkormányzat
Egyre több helyről hallani, hogy a magas energiaárak miatt átmenetileg bezárhat az uszoda, a könyvtár vagy a színház. Más önkormányzatok a díszkivilágítás mérséklésével, óvodai csoportok összevonásával, az energetikai fejlesztések felpörgetésével próbálják kivédeni a többszörösére emelkedett gáz- és áramárak hatását. Tiszasüly is ott spórol, ahol tud. A község könyvtárát ideiglenesen a polgármesteri hivatal épületének földszintjén működő nyugdíjasklub helyiségében helyezik el. Balaton Mária könyvtárvezető a elmondta, hogy a pakolást már megkezdték, a könyveket a polcokkal együtt a hónap során áttelepítik az új helyre. Az áttelepítés célja, hogy megelőzzék az megugró energiaárak kapcsán jelentkező nehézségeket;…
Tovább olvasomMegújulnak a megye egyes útszakaszai
Mezőtúr és Szarvas között, a 4631-es úton egy több mint 1,7 kilométeres szakasz újul meg. Az 5+550 és 7+304 kilométerszelvények között zajló felújítás részeként a szakemberek gondoskodnak a meglévő burkolat profilmarásáról, az útszéleken történő talajstabilizációról, majd új stabilizációs réteg építéséről. Ezt követően a teljes felületen új aszfalt kötőréteg, kopóréteg és stabilizált padka épül, valamint lecserélik a KRESZ táblákat és tartós burkolati jeleket is festenek. A szoljon.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint a fejlesztés hetvenöt napot vesz igénybe. Emellett több mint 1,9 kilométeren újul meg az 3226-os jelű, Jászalsószentgyörgyöt Tiszasüllyel összekötő út 12+850 és 14+761 kilométerszelvények közötti…
Tovább olvasom