Három helyszínen már előrehaladott kutatások zajlanak Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Törökszentmiklós környékén pedig a helyiek segítségét is várják. Magó Károly szolnoki katonai roncskutató a Szol24-nek beszélt a törteli vadászgép megtalálásáról, a legmegrázóbb felfedezéseiről és arról, miért tartja kötelességének folytatni a munkát.
Tovább olvasomCímke: törtel
Szolnok: Második világháborús, 1944-ben lelőtt szovjet vadászgép roncsai kerültek felszínre öt méter mélyről
A repülőgép a végzetes sérülés után nagy sebességgel csapódott a földbe Törtelnél, ám a szovjet pilóta előtte még sikeresen kiugrott a vadászgépből és túlélte. A szolnoki sajtótájékoztatón sok érdekességet tudhattunk meg a több mint öt méter mélyről felhozott roncsról.
Tovább olvasomNem sikerült elsőre: újraaszfaltozzák az Abony és Törtel közötti utat
Újra munkagépek jelentek meg egy olyan útszakaszon, amelyen nemrég még nagyszabású felújítás zajlott. Az autósoknak most ismét számítaniuk kell munkavégzésre az Abony és Törtel közötti úton.
Tovább olvasomMegint elromlott a sorompó, ezúttal Abonynál
Már most köthetjük a fogadásokat arra, ki, illetve milyen cég lesz a bűnbak, a lényeg, hogy semmiképpen sem a rendszer rossz. A századik hibánál is. Az autósok és a vonatvezető is úgy tett, ahogy ilyen helyzetben tennie kell.
Tovább olvasomSaját autója gázolta halálra a nőt Törtelen
Rendkívül szerencsétlen baleset áldozata lett egy 63 éves hölgy megyénk szomszédságában, ráadásul saját udvarán történt a tragédia. Egyetlen, súlyos hibája az életébe került.
Tovább olvasomPikáns helyen akadtak a zsaruk a lopott szajréra
A rendőrök nem a pálinkát, hanem a tettest hajtották fel. Emésztőgödörbe rejtette a lopott pálinkákat egy 29 éves törteli férfi, aki ellen most vádemelést javasolnak a ceglédi rendőrök. A jászkarajenői rendőrök felhajtottak minden bizonyítékot, majd 2022. február 27-én délután, Törtelen fogták el az alkalmi munkákból élő 29 éves F. Lajost. A gyanú szerint a férfi egy helyi ingatlanba tört be, a kerítésléceket megbontotta, a garázsajtót kifeszítve ahonnan 30 liter pálinkát lopott el. A tulajdonosnak közel 150 ezer font kárt okozott. Kiderült, a férfi a betörés előtt pár órával vásárolt egy…
Tovább olvasomMájus 7-én választ Törtel
A törteli választási bizottság május 7-ére tűzte ki az időközi önkormányzati választást. A lakosok képviselő-testületet és polgármestert is választanak. A választási kampányidőszak március 18-tól május 7. 19 óráig tart. Mint ismert, a képviselő-testület január 9-én határozott a polgármester kivételével egyhangúlag az önfeloszlatásról. Godó Tibor akkor úgy fogalmazott, hogy a választás az önkormányzat költségvetését 4.819.674 Ft összeggel fogja terhelni. Azt is mondta, hogy szerinte a képviselő-testület hat tagjának döntése egyáltalán nem szolgálja a törteli választópolgárok többségének akaratát. A lehető legrosszabb döntés, hiszen az időközi választás megtartását követően 1 éven belül úgyis önkormányzati…
Tovább olvasomFeloszlatta magát Törtel önkormányzati képviselő-testülete
Január 9. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésen a törteli önkormányzati képviselő-testület az 1/2023. (I.9.) határozatával, „Törtel Község Önkormányzata Képviselő-testülete feloszlás kezdeményezése” tárgyában, név szerinti szavazással, minősített többséggel a képviselő-testület feloszlása mellett döntött. Erről számolt be a település Facebook-oldalán Godó Tibor polgármester. A falu vezetője ezután ismertette az általa elkészített és a képviselő-testület részére megküldött előterjesztést. Ezek szerint 2022. december 16. napján, négy önkormányzati képviselő a polgármester és a jegyző részére átadott „Települési Képviselők Indítványa” című okiratot. A vezető megjegyezte, szerinte a keletkezett okirat ebben a formában joghatás kiváltására alkalmatlan. Godó feltette a…
Tovább olvasomA fekete párduc visszatért az Alföldre
Kiskunhalas, Szolnok, Kecskemét, Kerecsend és Tiszatenyő után most Törtelen bukkant fel a fekete párduc. Lakossági bejelentés alapján szombat éjjel a Kákás-dűlő közelében párducot láttak – közölte a törteli önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán a helyi polgárőrség. A közlemény szerint a mezőn hagyott, halva született borjútetemet valami megrágta. A polgárőrök hajnalig járták a környéket, éjjellátóval keresték a párducot, valamint a rendőrség, a mezőőrség és a vadásztársaság is bekapcsolódott a keresésbe. A lakosságot arra kérik, ha látnak valamit, jelezzék a megadott telefonszámok egyikén. Kerecsend polgármestere egyébként korábban azt mondta, ő maga is találkozott a településen korábban…
Tovább olvasom