Visszakérik távozó jegyzőjüket a jászberényiek, megmozdulást szerveztek

Egészen meglepő események történnek manapság a jászberényi városházán. A 2023-as időközi választás eredményét megismételve Budai Lóránt és csapata a júniusi voksoláson is tarolt, az utóbbi időben viszont egyszerre két eset kavarta fel az állóvizet. Egyrészt Balogh Béla társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíjának radikális megemelését szavazta le a Közösen Jászberényért Egyesület hat képviselője, majd közös megegyezéssel, teljesen váratlanul távozott a rendkívül kedvelt jegyző. Szerdán, közvetlenül a soros testületi ülés előtt utóbbiért egy kiállást szerveztek.

Tovább olvasom

Jászberény: kiszámíthatatlan gazdasági körülmények mellett kell helytállni

Abszolút többséggel és nagy tarolással zárult a Közösen Jászberényért Egyesület számára az idei helyhatósági választás, amelyet az európai parlamenti voksolással egy időben, június 9-én tartottak országszerte. A képviselő-testület összetétele csak a listáról bejutott fideszesek körében változott, polgármesterként tehát nagy felhatalmazással folytathatta a 2019-ben megkezdett munkát Budai Lóránt, az alpolgármesteri teendőket pedig továbbra is Balogh Béla látja el. A két városvezetővel a Jászkürt készített interjút.

Tovább olvasom

Hulladékhegy a Neszűrben, de már úton a megoldás

Jászberény egyik legproblémásabb külső területe, a helyi lakosok közül is rengetegen panaszkodnak, hogy máshonnan is illegálisan odahordják a hulladékot, illetve a helyiek között is előfordul, hogy a mások által a konténerbe helyezett szemetet kipakolva felforgatják, aztán úgy hagyják.

Tovább olvasom

Miért nem történik semmi a jászberényi társasházakat érintő hűtlen kezelési ügyben?

A Szol24-en már 2022 decemberében beszámoltunk a jászberényi társasházakat érintő hűtlen kezelési ügyről. A rendőrség szerkesztőségünknek adott válaszában akkor úgy írt, a kapitányság ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Azóta sok minden történt, új információk kerültek napvilágra, de a feljelentést követő intézkedés gyorsasága csalódást keltő, aminek a napokban Budai Lóránt polgármester is hangot adott.

Tovább olvasom

A jászberényi tankerület megtilthatta, hogy a polgármestert is köszöntse május 1-jén a fúvós zenekar

Régi hagyomány már, hogy a Jászság fővárosában zenés ébresztővel, térzenével készül a Palotásy János Zeneiskola fúvós zenekara. Az előre meghirdetett helyszíneken ilyenkor étel és ital mellett ünneplik a jászberényiek a majálist, a fúvósok a mindenkori polgármester otthona elé is ellátogatnak. Vagy ellátogattak. A Szol24 értesülései szerint mondvacsinált indokokra hivatkozva arról döntött a Jászberényi Tankerületi Központ, hogy ennek most vége.

Tovább olvasom