Na ne: ilyen a “kifogástalan életvitel ellenőrzése” a gyermekvédelemben dolgozóknál

Ezek után alighanem senki nem csodálkozik többet amiatt, hogy ilyen jelentősen és hirtelen megcsappant az elmúlt napokban-hetekben a gyermekvédelemben dolgozók létszáma, mindig ki tud találni a kormány újabb és újabb megalázó tortúrákat. Vannak, akik maradtak. Most átvilágították őket. Most ŐKET világították át…

Tovább olvasom

A dolgozó fiatalok harmada külföldön próbálná ki magát

Ez derül ki a K&H ifjúsági indexéhez végzett felmérésből, amelyről az MTI számolt be. A K&H az idei első negyedévben az ifjúsági indexükhöz készült reprezentatív felmérés eredményeiről szóló közleményben megállapítják: “csúcsközelbe ért a külföldi munka felé kacsintgatók aránya”. A felmérés szerint a dolgozók fiatalok 34 százaléka, vagyis harmada azt tervezi, hogy legalább egy időre másik országban teszi próbára magát. Hasonlóan magas arányra a felmérés közel 10 éves történetében csak néhány alkalommal – 2013-ban, 2017 elején – volt példa – emlékeztettek. Hozzátették: ugyanakkor a megkérdezettek 27 százaléka lényegében kizártnak tartja, hogy…

Tovább olvasom

Elképesztő cégbuli Felcsúton Mészáros Lőrinc vezetésével, a sztárvendég Enrique Iglesias volt

Zártkörű, hatalmas bulizás, Iglesiasszal, Nagy Feróval, Majkával. Nem akarjuk tudni, mennyibe kerülhetett… nekünk. Hétfőn már erősen rebesgették, hogy Majkával, Nagy Feróval és reggelig tartó karácsonyi bulival várta dolgozóit a Mészáros-cégcsoport Felcsúton, az Orbán Viktor háza mellett felhúzott stadionban, az úgynevezett „Pancho Arénában”. A Magyar Hang már hétfőn arról írt, hogy nem Nagy Feró, Majka és Curtis lesz majd az este legismertebb fellépője, mert úgy tudták, hogy Magyarországra tart Enrique Iglesias is. A lap információi azóta igazolódni látszanak: a nap folyamán mi is találtunk olyan magánjellegű Facebook-posztot, ami Felcsúton készült tegnap, és…

Tovább olvasom

KDNP: a bölcsődei dolgozók 20%-os béremelését is feltétlenül gyurcsányozással kellett bejelenteni

Minden idők egyik legszörnyűbb kampányidőszakában vagyunk, ezt már mindenki tudja. A KDNP-s frakciószóvivő éppen egy örömhírt közölt a rendkívül alulfizetett bölcsődei dolgozókkal, ám a videóüzenet legnagyobb százaléka az ellenzék és a baloldal folyamatos pocskondiázásából állt. Legyen keresztény és ünnepi a hangulat aranyvasárnap, köszönjük, KDNP… Jövő januártól újabb 20 százalékkal emelkedik a bölcsődei dolgozók bére – jelentett be Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője az MTI-hez vasárnap eljuttatott videónyilatkozatában. 2010 óta több ütemben nőtt a bölcsődei dolgozók bére, és folyamatosak a bölcsődefejlesztések, -építések, tette hozzá. Erről a Telex.hu számolt be. A bejelentést…

Tovább olvasom

Jászárokszálláson minden héten tesztre kötelezik az oltatlan önkormányzati dolgozókat

A felmérések szerint az ottani munkavállalók közel ötöde nem vette fel egyik oltást sem, ezért minden hétfőn tesztre kötelezik az oltatlanokat. Már ma is. Erről maga a polgármester tájékoztatott a település honlapján. “Az intézményvezetőkkel felmértük az Önkormányzatnál dolgozó 137 ember koronavírus elleni oltottsági státuszát. 113 dolgozó kapott két oltást, amelyről igazolása is van és 24 dolgozó nem vette fel az oltást, ez 17,5%. Az országos átlagnál jobb ez az eredmény, azonban, ha belegondolunk, hogy dolgozóink nagyon sok emberrel találkoznak és emiatt fontos, hogy ne adják tovább a fertőzést, ezért nem…

Tovább olvasom

Újabb 2-3 ezer egészségügyi dolgozó eshet ki a rendszerből az oltással kapcsolatos megszorítás miatt – videó

Így is pattanásig feszült már az állami egészségügy, a tavaly őszi és az idén tavaszi nagyobb Covid-hullámnál látható volt, hogy régen (jóval) kevesebben vannak, mint amennyire szükség lenne. Most októberben ismét kieshet több ezer dolgozó az állami egészségügyből. A minisztérium és Novák Katalin szerint ez semmi gondot nem okoz, a kamara szerint viszont okoz. 2-3 ezer egészségügyi dolgozó veszítheti el az állását októberben, amiért nem oltatta be magát koronavírus ellen – mondta Soós Adrianna, a  Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke az RTL Híradónak. Soós úgy értesült, hogy a nagyobb intézmények 15-80 dolgozót is elvesztenek emiatt. Korábban Novák Katalin…

Tovább olvasom