Most mi dönthetjük el, hogyan nézzen ki Jászberény első körforgalma

Nem ma épült már a körforgalom, ám most változtatnak a kinézetén, megszépítik, látványosabbá teszik. A polgármester a mi véleményünket kérdezi, a mi ötleteinket várja, hogy milyennek látnánk a legszívesebben az első jászberényi körforgalmat.

Tovább olvasom

Önzetlen segítő: Suzukijával húzta el a Mercedest a benzinkútig

Lerobbant Mercedesen segített egy suzukis Szolnokon. Az esetről a Szolnok és környéke útinform Facebook-on számolt be az önzetlen segítő, aki egy bejegyzésre reagált. Ezek szerint a napokban a Szent István hídon egy lerobbant autó vesztegelt, erről posztolt valaki. Ennek kapcsán szólalt meg az autós, és mesélte el az ő esetét. Mint írta, nagyjából két hete történt, hogy Szolnokon a Pólya Tibor útnál a körforgalom előtt le volt robbanva egy Mercedes kombi. Az elakadásjelzője villogott. A kocsik kerülgették, mint akik jól végezték dolgukat. Mikor ő odaért a Suzukijával, megállt és megkérdezte,…

Tovább olvasom

Ne vezessünk megszokásból: súlyos sérüléssel járó karambol, mert a sofőr nem tudott egy új körforgalomról

Az eset Debrecen környékén történt, a sofőr elismerte, korábban sokszor járt ezen az úton, de megszokásból vezetve nem is vette észre, hogy egy korábban nem létező körforgalomhoz érkezett. Ő és utasa is súlyosan megsérült, az autó pedig totálkáros lett. Egy személyautó csapódott a fák közé a 48-as számú főúton, a Pallagi út kereszteződésénél. A sofőr és utasa is súlyos sérüléseket szenvedtek. Súlyos baleset történt vasárnap Hajdú-Bihar megyében, a 48-as számú főúton, a Pallagi út kereszteződésénél. Autójával a fák közé csapódott egy román állampolgárságú férfi, aki utasával együtt súlyos sérüléseket szenvedett: mindkettőjüket…

Tovább olvasom

Hamarosan hivatalosan is átadják a fegyverneki körforgalmat

Korábban a Szol24 is beszámolt róla, hogy áprilisban megkezdődött egy teljesen új, négyágú körforgalom építése a 4-es főút és a fegyverneki bekötőút kereszteződésében. Az építés ideje alatt, egészen nyár közepéig jelentős torlódások alakultak ki ezen a szakaszon, csak félpályán haladhatott a forgalom.  Viszont néhány hete birtokba vehették az autósok az új, négyszázmillió forintból megvalósult csomópontot, de a hivatalos átadás még várat magára. A napokban megkezdődött a körforgalom műszaki átadás-átvétele, az eljárás várhatóan harminc napig tart. Az Útinform tájékoztatása szerint munkanapokon reggel hét órától időszakosan továbbra is jelzőőrös irányítás lesz érvényben.…

Tovább olvasom

Október közepére fejeződhet be a fegyverneki körforgalom építése

Október közepére fejeződhet be a munka a 4-es főút forgalmas, Fegyvernek átkelési szakaszán. Jelentős a nemzetközi, valamint a hétvégi kistérségi járműforgalom is, ezért fontos információ, hogy a kivitelezési munkák ideje alatt a térségben hosszabb menetidővel kell számolnia a közlekedőknek. A kivitelezők egy teljesen új, négy ágú körforgalmat építenek az említett részen, a kivitelezés negyven százalékos készültségi fokon áll, jelenleg a jövőbeni körpálya délnyugati körcikkének kivitelezése folyik. A beruházás befejeztével biztonságosabbá válik a csomópont, melynek így az áteresztőképessége is érdemben változik. A közútkezelői előírások szerint a nappali munkáknál jelzőőrös, míg éjszaka…

Tovább olvasom

Fegyverneknél körforgalom épül, merre lehet elkerülni az egyébként rendkívül forgalmas csomópontot?

Talán az ősz derekára elkészül a 4-es főúton zajló nagyszabású építkezés, a munkálatok azonban jelenleg gátolják a normális közlekedést. Ha előre szeretnénk erre készülni, érdemes tudni, merre mehetünk másfelé. A kivitelezők egy teljesen új, négy ágú körforgalmat építenek az említett részen, a kivitelezés negyven százalékos készültségi fokon áll, jelenleg a jövőbeni körpálya délnyugati körcikkének kivitelezése folyik. Emiatt az úton forgalomkorlátozás van érvényben, írja az Útinform. A beruházás befejeztével biztonságosabbá válik a csomópont, melynek így az áteresztőképessége is érdemben változik. A közútkezelői előírások szerint a nappali munkáknál jelzőőrös, míg éjszaka jelzőlámpa…

Tovább olvasom