Teljesen eltévedt a Tokaj InterCity, egyórás késésbe került a kis malőr

A probléma még pénteken történt, ám erről a Mávinform FB-oldala említést sem tesz. A „kör-IC” véletlenül Nyíregyháza helyett Sátoraljaújhely felé indult. A rossz nyelvek szerint azért, hogy Bodrogkeresztúron megtekinthessük Várkonyi Andrea díszpolgári címének átadását.

Tovább olvasom

Magán víztározó épült uniós támogatásból a Zagyva mellett – rengeteg a kérdőjel

Júliusban még csak épült „valami”, most szeptemberre már el is készült a Zagyva folyó vízét felhasználó magán víztározó. Rengeteg a kérdés, hogy az egymilliárdos uniós pénzből épített létesítményt pontosan kik és mire használhatják.

Tovább olvasom

Lebilincselő: Szalay Ferenc együtt nézte a honvédelmi miniszterrel a szolnoki katonai bemutatót

Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Szalay Ferenc együtt múlatta az időt megyeszékhelyünkön. A tavaly leváltott polgármester szerint Szolnok mindig is a Magyar Honvédség legszilárdabb bástyája volt.

Tovább olvasom

Takács Péter háziorvosokat lenéző nyilatkozata miatt tiltakozik az Orvosi Kamara

Az államtitkár úgy beszólt a magyar háziorvosoknak, hogy a fal adta a másikat. Megjegyzését a kamara nem is hagyta szó nélkül, mivel elképesztően lenéző megjegyzést tett az egészségügyért felelős államtitkár.

Tovább olvasom

Egy átlagos autós véleménye a hatalmas szolnoki dugókról

Mottó: a kivert biztosíték. Amikor teljesen természetes, hogy egy háromkilométeres szakaszt fél óra alatt teszünk meg gépkocsival. Szolnokon ez mindennapos, de beletörődni talán nem kellene. Tényleg nincs mit tenni?

Tovább olvasom