Ahogy korábban már írtunk róla, megyei szinten alkalmazkodik a gazdálkodók döntéséhez az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: azokban a térségekben szüneteltetik az Országos Jégkármérséklő Rendszer, azaz a JÉGER működését, ahol a többség az eljárás ellen szavazott. Az ötezer fős, országos felmérés adatai szerint Jász-Nagykun-Szolnok megyében kiemelkedően magas, több mint 81 százalékos volt a leállítást támogatók aránya.
Tovább olvasomKategória: JNSZ megyei hírek
Jász-Nagykun-Szolnok megye hírei
Csődbe ment a tószegi Accell Hunland, a hazai kerékpárgyártás meghatározó szereplője
Leállt a termelés a tószegi üzemben, miközben a holland anyavállalat fizetési haladékot kért. Az európai kerékpáripar elhúzódó válsága a magyar exportüzemet is elérte, ahol mintegy négyszáz dolgozó vesztheti el az állását.
Tovább olvasomTánccal, zeneszóval és vásárral telik meg Jászberény, indul a Csángó Fesztivál
Ismét a Kárpát-medencei folklór és a hagyományőrzés központjává válik Jászberény, ma indul a XXXIV. Csángó Fesztivált. A Folklór Kulturális Közalapítvány és a fennállásának 55. évfordulóját ünneplő Jászság Népi Együttes szervezésében megvalósuló esemény idén is színes színpadi produkciókkal, szakmai tanácskozásokkal, vásárral és kulináris élményekkel várja a látogatókat.
Tovább olvasomMeghosszabbított hőségriasztás és vízkorlátozások, a mezőtúri kórházban leállt a klíma
Meghosszabbította az ország egész területére érvényes, harmadfokú hőségriasztást az Országos Tisztifőorvos augusztus 7-én éjfélig, miközben a Védelmi Munkacsoport felülvizsgálta az energia- és ivóvízellátás biztosítására tett lépéseket. A rendkívüli forróság és a Duna rekordszintű apadása miatt továbbra is csökkentett kapacitással termel a Paksi Atomerőmű, ám a lakossági takarékosságnak és az ipari korlátozásoknak köszönhetően a csúcsfogyasztás elmaradt az előzetesen várt értékektől – a kormány hivatalos honlapján tájékoztatták a lakosságot a legfontosabbakról.
Tovább olvasomTragédiába torkollott a segítségnyújtás elmulasztása, három kisújszállási lakos ellen emeltek vádat
Halálos kimenetelű közúti baleset gondatlan okozása, segítségnyújtás elmulasztása és bűnpártolás miatt áll bíróság elé három kisújszállási lakos. A Békés Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlottak magatartása és a haladéktalan orvosi ellátás elmaradása közvetlenül hozzájárult a súlyosan megsérült sértett halálához.
Tovább olvasomSzolnokra is megérkezik a nyár eddigi legkeményebb napja
A nyár eddigi egyik legnehezebb napjára készülhetnek a szolnokiak. A hőmérséklet veszélyesen magasra emelkedik, miközben a tűző napsütés és az extrém UV-sugárzás is komoly terhelést jelenthet.
Tovább olvasomA NER kihúzta a talajt az Új Néplap alól is, immáron csak hetilapként jelenik meg – végképp vége a nyomtatott sajtónak?
Az olvasási szokások drasztikusan megváltoztak az elmúlt két évtizedben, ez pedig rendkívül kedvezőtlenül hatott a megmaradt nyomtatott sajtótermékek forgalmára. Már nagyon kevesen olvasnak papíralapú újságot, ráadásul sokan arra panaszkodtak, hogy a megyei lapok fideszes einstandolása úgyszintén elriasztotta a maradék potenciális olvasótábor nagy részét is.
Tovább olvasomIlyen, amikor „fél” a Tisza – a durva csapadékhiány nagyon meglátszik
Nem mindegy, a folyó melyik részén készítjük a fotókat, Kisköre felett ugyanis azért barátságosabb képet mutat. Kicsit lejjebb azonban a Tisza fele már szárazföld, a helyiek pedig rendkívül szeretnék már, hogy a vízgyűjtő területeken tartós eső legyen. Erre azonban továbbra is sokat kell várni.
Tovább olvasomTugyi Zétény ezüstérmet szerzett a bakui U17-es birkózó-világbajnokságon
Újabb magyar siker született az azerbajdzsáni U17-es birkózó-világbajnokságon: a szabadfogásúak 80 kilogrammos súlycsoportjában indult Tugyi Zétény a második helyen végzett. A jászberényi sportoló menetelésével a magyar válogatott az ötödik érmét gyűjtötte be a bakui korosztályos világtornán.
Tovább olvasomJászberényben is korlátozásokat vezetnek be
A tartós aszály és az ehhez kapcsolódó országos energiahiány miatt átfogó takarékossági intézkedéseket léptet életbe Jászberény önkormányzata. A döntések értelmében módosul a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadása, változik a közterületek gondozása, korlátozások lépnek életbe a helyi fürdőkben, emellett a Jászberényi Jégpálya tervezett nyitása is csúszhat.
Tovább olvasom