Egy püspök tragikus története – beszélgetés a Romzsa Tódor-film alkotóival

Romzsa Tódor, görögkatolikus püspök életéről szóló film szolnoki vetítését követően a Tisza Mozi nagytermében Bokor Attila rendező és Lux Ádám beszélt a készülés hátteréről és a történet személyes tétjéről. A beszélgetés nemcsak a forgatás kulisszatitkairól szólt, hanem arról is, mit jelent ma kiállni a hit és a meggyőződés mellett.

Tovább olvasom

FRISSÍTVE: Elfogták az elkövetőt – Ezen a környéken találták meg az idős szolnoki férfi holttestét (képek)

Ahogy tegnap este a Szol24-en már beszámoltunk róla, bűncselekmény áldozata lehetett egy idős férfi Szolnokon, akinek holttestét február 16-án, hétfő délután fedezték fel. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt, nagy erőkkel indított nyomozást az ügyben, a helyszínt pedig hosszú időre lezárták a hatóságok.

Tovább olvasom

A szolnokiakért is kiálltak a Greenpeace budapesti tüntetésén

A hatóságok nem a környezetet, hanem a szennyező cégeket védik – súlyos vádbeszéd határozta meg azt az országos demonstrációt, amelyet febrár 15-én, vasárnap tartottak Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztérium előtt összegyűlt helyi és országos civil szervezetek szerint tarthatatlanná vált az akkumulátoripari üzemek körüli titkolózás és követelik a legfelsőbb szintekig érő, állítólagos „elsikálási kísérletek” azonnali kivizsgálását.

Tovább olvasom

A Reptár igazgatója elárulta, hogyan ünnepli a múzeum a 10. születésnapját (videóval)

Tíz éve nyitotta meg kapuit Szolnok egyik legkülönlegesebb élményközpontja, a Reptár Repülőmúzeum. Az évforduló alkalmából az intézmény mindennapjairól, terveiről és a közeljövőben érkező újdonságokról beszélgettünk a létestmény igazgatójával.

Tovább olvasom

„A lakosság bizalma odalett, ezt visszaszerezni hosszabb idő lesz, mint elveszteni volt”

Súlyos egészségügyi kockázatok és belső kormányzati feszültségek rajzolódnak ki a Samsung gödi akkumulátorgyára körüli botrányban, írta meg tényfeltáró anyagában a Telex a napokban. Meglepődtünk volna, hogy a gazdasági érdekek és a politika szempontjai háttérbe szorították a környezetvédelmi aggályokat? A szolnoki példa után térségünkben aligha.

Tovább olvasom

Az antik házasság kényszereire és rítusaira derült fény a Damjanich Múzeumban

Egy esküvő, ahol nem a romantika volt a főszereplő, hanem a túlélés, a rend és a közösség érdeke. A Damjanich János Múzeumban tartott előadás egészen más fényben mutatta meg a házasságot, mint ahogyan ma elképzeljük – és közben ijesztően sok ismerős mozzanatot is felvillantott.

Tovább olvasom

Még csak most debütált, de már tankokról és trilógiáról álmodik az angol filmes – így zajlott a D*CKS szolnoki premier előtti vetítése

A magyarországi bemutató előtt egy hónappal, premier előtti vetítésen láthatta a szolnoki közönség a D*CKS – Vodka, Hulla, Sültkrumpli című akció-vígjátékot a TISZApART Moziban. Ott voltunk.

Tovább olvasom

Orosz mintájú dezinformációs kampánynak tűnik Pócs János videója

Pénzért utaztatott tömeg? Személyi sérüléssel végződő támadás? Brutális bántalmazás? Vagy kitalált, orosz típusú dezinformációs zavarkeltés? Nagyon különös eset borzolta fel a kedélyeket a Jászságban és a szomszédos Heves megyében, miután Pócs János és a teljes kormányzati propagandagépezet arról számolt be, hogy megverték azt a „koronatanút”, aki a Tisza Párt állítólagos fizetett provokátorairól beszélt a politikusnak egy videóban. A gyöngyösi Lázárinfó utóélete nem várt meglepetéseket hozott.

Tovább olvasom

Úgy tartott Szolnokon energiaügyi előadást Áder János, hogy az elektrolitüzemről egy szót sem szólt

Február 3-án, kedden Szolnokon, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban folytatódott a Márai Sándor Kulturális Polgári Kör 2002 óta futó rendezvénysorozata, a Tisza-parti esték. A meghívott vendég ezúttal Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke az energiaátmenet és az akkumulátortechnológia kérdéseit járta körül előadásában.

Tovább olvasom