Berkó Attila tervezett szabadságát tölti a kampány ideje alatt

Tavaly karácsony előtt lett hivatalos, hogy dr. Berkó Attila főispán indul a szolnoki választókörzetben a Tisza Párt színeiben politizáló Rost Andrea ellenfeleként. Bár más ügyben kérdeztük volna a jelöltet, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Szol24-nek elküldött válaszából legalább az kiderült, hogy tájékoztatásuk szerint a főispán jelenleg szabadságát tölti a kampány ideje alatt.

Tovább olvasom

Ismét nem működött a CT-szolgáltatás a Hetényi Géza Kórházban

Átmeneti leállás után a mai napon, március 6-án már biztosan ismét működik a CT-készülék a szolnoki Hetényi kórházban – értesült róla a Szol24. Az elmúlt napok diagnosztikai fennakadásai miatt több tervezett vizsgálat is elmaradt, olvasónk jelzések szerint az eset sokadik alkalommal irányítja rá a figyelmet az állami kézbe került eszközpark műszaki állapotára.

Tovább olvasom

Visszamutogatás helyett a fideszes romokból építkezne a Tisza Szolnok megyében (videóval)

Utolsó országjárásába kezdett a választások előtt a Tisza Párt, a „Most vagy soha” nevű kampánykörút egyik állomása ezúttal Jász-Nagykun-Szolnok megye, azon belül is Kunmadaras, Törökszentmiklós, Jászapáti, Rákóczifalva és Szolnok volt. A kormányváltás esélyeiről, a közhangulatról és a választók mindennapi problémáiról beszélgettünk a kilátogató érdeklődőkkel, Magyar Pétertől pedig azt kérdeztük, mennyire kéri, hogy türelmes legyen a társadalom egy kormányváltás után. Találkoztunk egy idősebb úrral is, aki elmesélte, a 11 éves unokája a tévében látott propagandát visszamondva kérdezte tőle, miért hazaaáruló és poloska a nagypapája.

Tovább olvasom

Magyarország nem engedi be azokat, akikkel nem akar együtt élni – Szijjártó Péter Szolnokon

Március 3-án, kedden a szolnoki Agórában a Tiszaparti Esték rendezvénysorozat keretében Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere tartott előadást, amelyen elsősorban a kormány gazdasági eredményeit, a családpolitikát és a nemzeti érdekek védelmét hangsúlyozta. A rendezvény zsúfolásig megtelt, mégis az egész inkább egy előre megtervezett politikai produkciónak tűnt, mint valódi, őszinte beszélgetésnek a város lakóival.

Tovább olvasom

Egészségügy, közlekedés, elvándorlás: Farkas Csongor szerint van kiút a Nagykunság számára

Klasszikus vidéki embernek tartja magát Farkas Csongor, a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje, aki jogász-közgazdász végzettséggel, tanyasi háttérrel és önkormányzati tapasztalattal vág neki a választásnak. Egyetért vele, hogy a törökszentmiklósi-mezőtúri térséget egy földesúri rendszer bénítja, miközben az egészségügy, az utak állapota és a megélhetési gondok égető problémát jelentenek. Szerinte a változástól nem félni kell, hanem élni vele: a Tiszával autonómiát adnának az önkormányzatoknak, hazahoznák az uniós forrásokat és perspektívát kínálnának a vidékről elvándorló fiataloknak.

Tovább olvasom

Fiatal erdélyi diákok kampányolnak Berkó Attilának Szolnokon

Tizenhárom, többségében marosvásárhelyi fiatal érkezett Szolnokra március elején, hogy a Fidesz helyi kampányában vállaljon szerepet, a szervezés pedig egy korábban megkötött politikai együttműködés része – derült ki abból a beszélgetésből, amelyet a Magyar Polgári Erő (MPE) Maros megyei elnökével, Berki Ferenccel folytatott a Transtelex.

Tovább olvasom

A Jászságban is ledőlhetnek a félelem falai április 12-én

Miközben a legfrissebb országos felmérések már a Tisza Párt egyértelmű és jelentős, helyenként húsz százalékpontos vezetését mutatják, a kistelepüléseken is láthatóan megmozdult valami. Február utolsó napján, szombaton Jászdózsán gyűjtött aláírásokat a helyi közösség, a Fokhagymás TISZA Sziget aktivistái két helyszínen, folyamatos érdeklődés mellett várták az érdeklődőket. Az aláíró helyi lakosok úgy érzik, a Jászságban is új szelek fújnak az április 12-i választás előtt.

Tovább olvasom

Curtis és Kucsera Gábor arról beszél Szolnokon, hogy a drog rossz!

Orbán Viktor napokban megtartott évértékelőjét egy grandiózus celebvideóval koronázta meg az Instagram-oldalán, ám a lojális hírességek névsora tartogatott némi pikantériát. A kormányfő mellett hitet tevő 13 közismert arc több mint feléről ugyanis elmondható, hogy korábban már közelebbről is megismerkedett a magyar igazságszolgáltatással, a lajstromban a börtönviselttől az adócsalón át a kábítószer-használatig szinte minden megtalálható. Ha már az utóbbinál tartunk, hamarosan Curtis és Kucsera Gábor érkezik Szolnokra, hogy felmondja a kormányzati narratívát a kábítószerekkel kapcsolatban.

Tovább olvasom

„Ez nekem egy nagy botrány” – Szolnokon kérdeztük az utca emberét a gödi akkugyár ügyéről

Titkosszolgálati jelentés, mérgezések, 510-szeres határérték-túllépés – a gödi Samsung SDI akkumulátorgyár ügye iparbiztonsági és politikai kérdéssé is vált. Miközben a kormány nem állította le a termelést, Szolnokon már egy újabb vegyipari beruházás körvonalazódik. A kérdés az: tanult-e bárki abból, ami Gödön történt?

Tovább olvasom