A Fidesz korábbi riogatásainak köszönhetően most is rengetegen rettegnek, hogy nem lesz olaj és nem lesz gáz. Úgy tűnik, Magyar Péter egyeztetései után máris sokkal jobb a helyzet, hamarosan újra érkezhet az olaj az oroszoktól, de más forrást is igénybe veszünk.
Tovább olvasomCímke: unió
TISZA: meg kell óvni a talajt az akkumulátorgyárak szennyezésétől
Az emberi egészséget és a környezetet veszélyeztető vegyi anyagok kiszűrése továbbra sem megoldott Európában – erről beszélt Kulja András, a TISZA képviselője az Európai Parlament plenáris ülésén. A politikus szerint a jelenlegi uniós rendszerben túl sok az ismeretlen összetevő és a hiányos adat, miközben a tagállamokban gyakran hiányzik a megfelelő védelem a talaj és a természet védelmére.
Tovább olvasomÚj üzemcsarnok épül a törökszentmiklósi Ipari Park területén
Törökszentmiklós ipari fejlődése újabb fontos állomásához érkezett: egy 1290 négyzetméteres üzemcsarnok épül az Ipari Parkban, amelyhez 500 millió forintos, vissza nem térítendő uniós támogatás biztosít forrást.
Tovább olvasomEgy szolnoki diák útja a gyógyszerész karrier felé
Farkasinszki Lehel Zoltán, a Szolnoki Szakképzési Centrum egykori diákja, már középiskolásként elkötelezetten készült a kémiai pályára. Az uniós projekt révén megújult laboratóriumokban olyan tudásra tett szert, amellyel a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának hallgatója lett. Lehel története jól példázza, hogy a megfelelő környezet és támogatás hogyan segítheti a tehetséges diákokat álmaik megvalósításában.
Tovább olvasomHáromszázmillió forintból megújult a Jászapáti szennyvíztelepre vezető út
Jászapátin szeptember 24-én ünnepélyes keretek között adták át a szennyvíztelepre vezető megújult utat. A közel 300 millió forintos beruházás keretében egy 3 km-es aszfaltozott útszakasz épült, amely jelentősen javítja a telep elérhetőségét.
Tovább olvasomSzerkezetkész állapotban van Abony új bölcsődéje
Az Abonyban épülő új bölcsőde a Böjtösi Bau Kft. kivitelezésében elérte a szerkezetkész állapotot és a legmagasabb pontját – derül ki a városi önkormányzat közleményéből és a közbeszerzési adatokból. Az alapkövet idén májusban helyezték el.
Tovább olvasomUrsula von der Leyen folytatja az Európai Bizottság élén
Az Európai Parlament július 18-án titkos szavazással, 401 szavazattal Ursula von der Leyent választotta újra az Európai Bizottság elnökének.
Tovább olvasomKözel tízezer laptopot kapnak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei iskolák
Csaknem 20 ezer laptopot kapnak Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya és Somogy megye diákjai mintegy 4 milliárd forint értékben. Az EU-s támogatásból megvalósuló eszközbeszerzés minden bizonnyal idén is remek alkalmat biztosít a kormánypárti politikusoknak a kampányolásra. Az elmúlt években ugyanis fideszes képviselők és -jelöltjeik osztották ki ezeket az eszközöket.
Tovább olvasomÁltalános iskolák újultak meg Tiszaburán és Tiszabőn
Az ország legszegényebb települései közé tartozik a kunhegyesi járásban található, jelentős részt romák lakta Tiszabura és Tiszabő, épp ezért nagy segítség, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretén belül megújulhattak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány által működtetett intézmények.
Tovább olvasomMagyarország az egyetlen olyan uniós ország, ahol zéró a női miniszterek száma
Varga Juditnak a hétfő volt az utolsó munkanapja igazságügyi miniszterként, lemondásával a kormány nő nélkül maradt. Az igazságügyi miniszter június végén jelentette be lemondását, és közölte: a 2024-es EP-választáson vezeti majd a Fidesz kampányát. Varga 2019 óta volt igazságügyi miniszter, utódja Tuzson Bence, vele együtt pedig Magyarország 14 miniszteri posztját egytől egyig férfiak töltik be. Vargától Novák Katalin köztársasági elnök is elbúcsúzott egy Facebook-posztban, ahol meg is jegyezte, hogy augusztus 1-től már nem lesz női minisztere az országnak. Az Euronews utánajárt 27 uniós tagország kormányai augusztus 1-jei összetételének, és megállapította, hogy az…
Tovább olvasom