Egészen érdekes mintázatot rajzolt az égre a reggeli felhőzet, szebb, mint egy 3D-s nyomtatás. De mi áll az ilyen érdekes természeti ábrák hátterében?
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
Két független jelölt közül választott Jászfényszaru, Pócs János a gratuláció közben is tiszázott egyet
Az eredeti bejegyzésben még csak a gratuláció szerepelt, ám az első hozzászólásnál azért csak sikerült odaszúrni egyet a Tisza Pártnak, belehúzva a mondatba a “tisztességtelen és szánalmas” jelzőket. Ismét dübörög a fideszes politika a Jászkunságban.
Tovább olvasomÓriási baleset a szomszédban: így ütközött össze a magyar határ közelében két gyorsvonat – videók
Szörnyű vasúti baleset borzolja a kedélyeket északi szomszédunknál, két gyorsvonat ütközött frontálisan egymásnak, több mint száz sérültről számoltak be. Most már képi anyagokkal is jelentkeztek a szlovák médiában.
Tovább olvasomIsmét sok embert vonzott a Dunszt Szolnokon – a lakosok kíváncsiak a helyi termékekre
Egyébként is nagyon sokan kedvelik a kézműves termékeket, pláne, ha azt helyben készítik el. Vasárnap ismét élvezhettük ennek előnyeit Szolnokon, vonzotta is a helyieket.
Tovább olvasomHalálos baleset a ceglédi vasútvonalon – gázolt az IC
Az eddigi információk szerint az elgázolt személy öngyilkossági szándékkal lépett a szerelvény elé, amely elütötte, nem voltak esélyei a túlélésre.
Tovább olvasomHarcosok órája helyett az igazság órája? Amióta nem lehet hirdetni, nagyon durván bezuhant a fideszes műsor nézettsége
A Meta a héten megtiltotta saját felületén a politikai hirdetéseket, ezt a fideszes “Harcosok Órája” című propagandaműsor rettentő látványosan megsínylette. Ugyanis éppen attól a naptól a korábbi nézők 96%-a (!) egyszerűen eltűnt. A jelenlegi átlag nézőszám visszazuhant 6500-ra.
Tovább olvasomVéletlen? Hétfőn a Fidesz még egyhangúlag leszavazta a gyermekétkeztetési támogatás emelését, most hirtelen bejelentették
A kormánypártok bizonyára megérezték, hogy ez ismét hatalmas érvágást jelenthet a felmérések szerint így is jelentősen lecsökkent népszerűségük szempontjából, így hirtelen teljes hátraarc tapasztalható. Három nappal az eredeti tervezet egyhangú lesöprése után hirtelen bejelentették az emelést. Jámbor András szerint a Fidesz meghátrált.
Tovább olvasomÁtverték Zacher Gábort – sürgős esethez hívták, de valójában egy meglepetésbuliba csöppent
Magyarország egyik legismertebb óriási népszerűségnek örvendő mentős-toxikológusa a napokban hivatalosan is nyugdíjas lett. Ám a munkával nem hagyott fel, most is folyamatosan életeket ment. Kollégái azonban megviccelték, meglepetésbulit szerveztek Zachernek, aki meghatottságában könnyezni kezdett.
Tovább olvasomÁrokba csapódott egy Audi a 4-es főúton Szolnoknál – még a motor is kiszakadt az autóból
A sofőr súlyos sérülésekkel túlélte a hatalmas becsapósást, melynek nyomán a kocsiból még a motor is kiszakadt.
Tovább olvasomBotrány: egy mentős nagy erővel fejbe rúgta a lefogott férfit a vasútállomáson – videó
Mindenki megdöbbent, az Országos Mentőszolgálat pedig azonnali hatállyal elbocsátotta a beteget bántalmazó mentőst. Pedig egy véletlenül felvett videón múlhatott az egész, lehet, hogy semmit nem is tudnánk erről a botrányos ügyről.
Tovább olvasom