Meg kell még említeni? Bemondta az unalmast a biztosítóberendezés a ceglédi fővonalon

Ha azt gondoltuk, hogy a hétfő délelőtti, tiszafüredi szerelvény-meghibásodással már megúsztuk a további vasúti gondokat egy időre, nagyot tévedtünk. A ceglédi fővonalon a biztosítóberendezés nem akart tovább működni.

Tovább olvasom

Pócs Jánost is érinti: nyomozni kezdett a rendőrség a jelentősen túlárazott kis gyerekmotorok ügyében

Az állami pénzen az óvodáknak, bölcsődéknek vett kis nyuszimotorokat véletlenül csak Herczeg Zsolt, Pócs János és más fideszes képviselők és jelöltek adhatták át Jász-Nagykun-Szolnok megyében és szerte az országban is. A rendőrség most nyomozni kezdett az eddig is visszatetsző ügyben.

Tovább olvasom

Vezéráldozat a Fidesz irányította aranykonvoj-botrány miatt, lemondott a főügyész

A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője benyújtotta lemondását, nem is titkolják, hogy az ukrán pénzszállító választások előtti, rendkívül furcsa körülmények között, szinte terrorakcióhoz hasonlóan történt elfogása, tehát a Fidesz egyik legfontosabb politikai ügye vezetett idáig. A történetben rengeteg volt a jogellenes mozaikelem.

Tovább olvasom

Egy állandó parkolási anomália Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A jászberényiek, különösen az itt lakók pontosan tudják, hogy ez szinte heti-napi probléma, hogy minél közelebb szeretne az illető autós megállni, nem nagyon zavarja, hogy innentől ide bejönni más jármű nehezen, vagy sehogy nem tud. Mi lenne, ha hirtelen tűzoltót vagy mentőt kellene riasztani sürgős esethez?

Tovább olvasom

Újra egy műszaki hiba Jász-Nagykun-Szolnok megye vasúti közlekedésében

A csütörtöki esetet a meghibásodó biztosítóberendezés okozta Karcag közelében, így egyes járatok hossza lerövidült, más indulási állomással, a többinél jelentős késésekkel kellett számolni.

Tovább olvasom