A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője benyújtotta lemondását, nem is titkolják, hogy az ukrán pénzszállító választások előtti, rendkívül furcsa körülmények között, szinte terrorakcióhoz hasonlóan történt elfogása, tehát a Fidesz egyik legfontosabb politikai ügye vezetett idáig. A történetben rengeteg volt a jogellenes mozaikelem.
Tovább olvasomCímke: pénzszállító
„Orbán Viktor rendelte el, hogy az ukrán aranykonvojra le kell csapni”
A rajtaütés időpontja is a kormányzat felől érkezett, az ügyre rálátó források szerint Orbán erőből akart válaszolni Kijevnek, mert úgy vélte, az ukránok direkt nem küldenek olajat a Barátság kőolajvezetéken keresztül, ezt a Telex osztotta meg, Magyar Péter pedig ennél durvábbat is mondott már az ügyről.
Tovább olvasomVéget ért a színjáték, Ukrajna visszakapta a hazánkban lefoglalt teljes pénzszállítmányt
A közvélemény számára az ügy kipattanásától, március elejétől világos volt, hogy csak belpolitikai célokat szolgált a látványos akció, amit aztán a Fidesz mutogathatott a kampány során. Nem értek célt vele, így nem meglepő módon az eleve sok sebből vérző ügy úgy végződött, hogy először a gépkocsi utasai, majd a jármű, végül most a teljes szállítmány is visszakerült az ukránokhoz.
Tovább olvasomRablást színlelt a pénzszállító, miután milliókat lopott munkája közben
Sikkasztás miatt emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy pénzszállító cég alkalmazottja ellen. A vádirat szerint a harmincas éveiben járó vádlottnak a bankautomatákban lévő pénzkazetták feltöltése volt a feladata, azonban anyagi gondjai miatt elhatározta, hogy hozzányúl a rábízott összegekhez. Először egymillió forintot vett el, melynek egy részéből rendezte adósságait, a másik részét pedig szerencsejátékra költötte. Utóbbin nem nyert, ezért úgy döntött, hogy ismét egymillió forintot vesz el az automatákba szánt pénzből. A férfi 2021 áprilisáig hat bankautomatából összesen 14 millió 664 ezer forintot lopott el. A férfi a hiány leplezésére álrablást…
Tovább olvasom