A fél ország Szolnokon röhög a strand helyett átadott sípálya miatt

Szalay Ferenc sokak szerint ezzel próbálja rejtegetni, hogy az általa 95%-os állapotúnak mondott Tiszaligeti Strandfürdő mennyire nincs még félkész állapotban sem. Mindenesetre a nyári sípálya (ami egyébként magánberuházás volt) híre már réges-régen túlhaladt Szolnok és a megye határain.

Tovább olvasom

Százig meg sem állt és ezzel óriási csatát nyert a Szolnoki Olaj, sikerült az egyenlítés

Pedig a mérkőzés elején nemigen ment a szekér, a Falco tíz ponttal is vezetett, sőt, még a záró negyed egy részében is a vendégeknél volt az előny. Ám az Olaj nagyon meghúzta a hajrát és végül simán nyert a döntő második felvonásában.

Tovább olvasom

Háborognak a szolnokiak a Hetényi kórház új parkolási rendje miatt, ami nem is teljesen új

Rengetegen dühöngenek, hogy sem a mozgásukban korlátozott betegeket, sem a taxit nem engedik be, csak ha alaposan megfizetik az árát. A kórház azóta kiadott egy sajtóközleményt, ám ezzel a magyarázattal még inkább felkorbácsolták az indulatokat.

Tovább olvasom

Szolnoki propagandaoldal nyúlta le a Csillagvizsgáló felvételét

Néhány nappal ezelőtt a Szol24-en is olvashattak róla, hogy milyen csodaszép látványt nyújtott Jász-Nagykun-Szolnok megyében a sarki fény. A szolnoki Uránia Csillagvizsgáló szakköréből többen nyomon követték az eseményt, illetve felvételeket készítettek. Úgy tűnik azonban, hogy a kormánypárt leghangosabb szolnoki szócsöve, A Mi Szolnokunk ismételten forrásmegjelölés nélkül töltött fel a saját felületére egy videót, amit már a Kopernikusz-kör sem hagyott szó nélkül.

Tovább olvasom

Szolnoki történet, ami egyszerre jó és elkeserítő is, közönnyel teli világunkban

Ismét akadt két jóindulatú ember, aki segített egy bajban levőnek, ám ami a tömeg nagyobb részét illeti, eszébe sem jutott senkinek még észrevenni sem a problémát. Ha pedig észrevették, elfordították a fejüket, hiszen nem az ő gondjuk.

Tovább olvasom

Itt az új rendelkezés: rengeteg elektromos rolleres szívhatja most a fogát, jön a kötelező biztosítás

Július közepétől véget ér a szabályozatlanság az elektromos rollerek és segway-ek világában, innentől pontosan meghatározták, milyen paraméterekkel rendelkező járműveknek szükséges a kötelező biztosítás. Rengeteg olyannak is, amelyiknek eddig nem kellett, már beleesik az elektromos rollerek nagy köre is.

Tovább olvasom