Itt az új rendelkezés: rengeteg elektromos rolleres szívhatja most a fogát, jön a kötelező biztosítás

Megosztás

Július közepétől véget ér a szabályozatlanság az elektromos rollerek és segway-ek világában, innentől pontosan meghatározták, milyen paraméterekkel rendelkező járműveknek szükséges a kötelező biztosítás. Rengeteg olyannak is, amelyiknek eddig nem kellett, már beleesik az elektromos rollerek nagy köre is.

Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Ebbe pedig számtalan típusú elektromos roller is beleesik.

Az április 30-án kihirdetett új rendelkezések szerint egyes mikromobilitási eszközökre, egyebek mellett bizonyos elektromos rollerekre és segwayekre is kiterjed majd a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb). A jármű nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e felelősségbiztosítást kötni. A MABISZ közétett a témában egy tájékoztató ábrát, ami ezen a linken érhető el.

Minden üzemben tartó saját felelőssége, hogy ellenőrizze gépjárműve nettó tömegét, illetve tervezési sebességét – hangsúlyozta a Mabisz.

Mivel teljesen új rendelkezésről van szó, a biztosítók június 8-ig állítják össze a mikromobilitási eszközökre vonatkozó díjtarifájukat; jelenleg megbecsülni sem lehet, milyen biztosítási díjjal köthető kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás az érintett járművekre.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény szerint olyan gépjármű esetében, amelyet nem vettek hatósági nyilvántartásba, vagyis nincs rendszáma, a mindenkori használó is üzemben tartónak minősül. Ezért használat előtt mindenképpen meg kell győződni arról, hogy a járműnek kell-e, illetve van-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása – írják.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek