Nagy visszhangot váltott ki tavaly decemberben, hogy Pintér Sándor belügyminiszter számos kórházigazgatót mentett fel. Voltak, akiket egy bizonyos korhatár elérése miatt menesztettek, másokat indoklás nélkül távolítottak el. A MÁV Kórház vezetőjét, Rudner Ervint is érintették a változásokat, aki most a Magyar Kórházszövetség által adományozott életműdíjban részesült.
Tovább olvasomCímke: Szolnok
Félpályás lezárás lesz kedden a Tisza-ártéri hídon Szolnokon
Minden itt élő számára fontos lehet: lezárás lesz hídpálya-takarítás miatt kedd 9 és 15 óra között a „százlábú” Tisza-ártéri hídon Szolnokon. A munkálatok idején a váltakozó irányú közúti forgalmat jelzőőrök irányítják. Torlódásra kell számítani – írta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közleményében.
Tovább olvasomKiugrott ellenzéki képviselő: „Nem kívánok újabb öt évnyi eredménytelen szélmalomharcot vívni a szolnoki közgyűlésben”
Egészen szokatlan módon lépett vissza Berényi Gábor önkormányzati képviselő, aki a megyeszékhely 11. számú választókerületében készült megmérkőzni a kormánypárti jelölttel, Töreki Andrással. Erre már azonban nem kerül sor, Berényi ma reggel arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a jelöléstől visszalép, a Jobbikból pedig kilép. Mi történhetett?
Tovább olvasomGyönyörű látványt nyújt a természet alkotta magyar zászló Szolnoknál
A Szolnok közelében található gátszakaszon fotózták ezt a lenyűgöző képet, ami külső segítség és trükközés nélkül megalkotja nemzeti zászlónkat.
Tovább olvasomA Kultúrpincében nincs helye trógerkedésnek – mondta Szalay Ferenc az egykori Sörárium újranyitásán
A közgyűlés megszavazta, Szalay Ferenc pedig megnyitotta a fiatalok új közösségi terét a Városháza alatt, az egykori Sörárium helyén. Az ezerötszáz négyzetméteres terület harmadát veheti birtokba a Verseghy Ferenc Könyvtár kihelyezett, továbbgondolt Ifi részlege. Koncertek garmadája és a szórakoztató játéktermi rész eddig sosem látott nivóra emelheti a fiatalok biztonságos és kulturált szabadidő eltöltését Szolnokon, hangzott el. A színes programokon túl, hadd mutassuk be a Sörárium rövid tündöklését, majd bukását, a kesernyés igazságot, a habkorona alatt.
Tovább olvasomSzolnokon és a Jászkunság más területein is ezerrel vágják a fákat, irtják az erdőket, hiszen a rendelet megengedi
Döbbenetes, hogy a Madarak és Fák Napján azt kell „ünnepelnünk”, hogy megyeszékhelyünkön és megyénkben elképesztő természetkárosítás zajlik, méghozzá gőzerővel. A madarak költési időszaka zajlik, nem is lenne szabad ilyenkor ilyen munkálatokat végezni, de a Fidesz tűzifa-rendelete mindent felülírt, így semmi nem tilos. A természetkárosítás mértéke felbecsülhetetlen.
Tovább olvasomKezdjük a júniust együtt a szandaszőlősi juniálison, kiváló programok a láthatáron
A nyár első hétvégéjén, június elsején, szombaton egy remek délutáni programra invitálnak minket Szandaszőlősre a szervezők.
Tovább olvasomMég tovább nőttek a műtéti várólisták, egyre nagyobb bajban a magyar közkórházak
Jelenleg több mint 47 ezren várakoznak valamilyen műtéti beavatkozásra és ez még csak a hivatalosan elismert szám. Elképesztően hosszúra nyúltak az utóbbi években a kórházi várólisták. A közegészségügy gyakorlati értelemben már évekkel ezelőtt összeomlott, ezt mindenki tudja, aki közkórházba jár.
Tovább olvasomCsodaszép látvány volt a Jászkunság felett is a sarki fény
Egy rendkívül erős mágneses vihar érte el a Földet, Magyarországon is jól látszott az ennek köszönhető sarki fény. Szolnokon és környékén különösen szép volt a látvány.
Tovább olvasomÚjabb helyen süllyedt meg balesetveszélyesen Szolnok térkövezete
Évek óta azzal piszkálódik a kritikus lakosság, hogy Szalay Ferenc polgármester vezérletével gyakorlatilag mindent letérköveznek Szolnokon, amit csak le lehet. De a munka minőségével is akadnak problémák.
Tovább olvasom