Tetszhalott állapotából csak némileg felkelve, egy megújult közösségi tér kialakítását adta hírül december elsején, azaz tegnap a jászberényi Fidesz és annak vezetője, Kis-Némethné Király Éva. Azt ígérik, a kormánypárt székháza minden jászberényi számára nyitva áll.
Tovább olvasomCímke: fidesz
Az ellenzéki egyesületet meg sem hívták a mezőtúri kórház fejlesztésének projektzárójára
A „Járóbeteg szakellátó szolgáltatások fejlesztése Mezőtúron” pályázat keretében nagyjából 284 millió forint támogatáshoz jutott a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet, amelynek záróeseményére feltehetően a csillagok szerencsétlen együttállásának következményeként a város ellenzéki egyesületének önkormányzati képviselőit nem hívták meg.
Tovább olvasomA börtön után is építi zenei karrierjét a zavaros ügyekbe keveredő Farkas Flórián fia
Miközben hivatalos személy elleni erőszak miatt 2015-ben a Szolnoki Törvényszék egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte az akkori miniszterelnöki megbízott, egyébként megyei kötődésű Farkas Flórián fiát, úgy tűnik, ez aligha befolyásolja, hogy Fooka művésznév alatt tovább építse mulatós karrierjét. Ráadásul nem akárhogy, az egyik dala majdnem négymillió megtekintésnél jár, de még VV Bécivel, művésznevén YOUNG G-vel is van közös száma.
Tovább olvasomMoszkva jobb volt, mint a mostani Brüsszel – hangzott el a Pócs-Bayer-Kövér trió jászapáti fórumán
A Szol24 is beharangozta, hogy nem akármilyen illusztris vendégek előadását hozta tető alá Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője. Bayer Zsolt publicistának és Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének nem volt nehéz felmondania a kormánypárti propagandát a Jászapátin tartott szuverenitásvédelmi fórumon.
Tovább olvasomVélemény: A kormány önkényvédelmi törvénye el fog bukni
Bár a törvényjavaslatot szuverenitásvédelminek nevezik, valójában a hatalmi önkényt szolgáló törvénycsomagot nyújtott be a Fidesz frakcióvezetője. Jön a totális letámadás?
Tovább olvasomIsmét gondok a szolnoki vasútvonalakon – de miért mondta azt Lázár János, hogy nem feltétlenül kell nekünk Volán vagy MÁV?
Sokan már hónapok óta azt vizionálták, hogy az évek óta megbízhatatlanul teljesítő állami vasúttársaság azért lett ennyire látványosan még rosszabb nyár óta, hogy magyarázható legyen a liberalizálás. Lehet, hogy igazuk lesz.
Tovább olvasomSzijjártó Péter Szolnokon járt, új nagyberuházást ígért
Gazdasági konferencián járt a megyeszékhelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Beszédéből nem maradtak ki a kormányzat jól ismert kommunikációs paneljei az új világrend megszületésétől az ukrajnai háborún át az Európai Unió gyengeségéig. Szerinte egyenesen „lábon lőttük az európai gazdaságot” az Oroszországot érintő szankciók által, feltételezzük azonban, hogy a konkrét, lokális szinten fontos ígéretek jobban érdeklik a helyi embereket.
Tovább olvasomUngár Péter véleménye arról, amikor a fideszes miniszter kirúgja a Magyar Nemzeti Múzeum fideszes igazgatóját
“A létező dolgok ábrázolása, ez a szabadság maga” – írja az LMP társelnöke. Ungár egy írással szeretett volna válaszolni egy a Magyar Nemzetben e héten megjelent, az L. Simon László menesztése ügyében írt publicisztikára, ám a kormánypárti szócső lap elutasította, miszerint nem is terveztek erről vitát.
Tovább olvasomAz LMP Karácsony Gergely ellen is indítana saját jelöltet
Egyelőre úgy fest, hogy a nagyvárosokban jövőre nem valósul meg a teljes ellenzéki összefogás, ami 2019-ben nagy sikereket hozott. Ha valóban számos helyen több ellenzéki jelölt között oszlik majd meg a szavazat, az mind a Fidesz malmára hajtja a vizet.
Tovább olvasomKállai Mária ünnepélyes keretek között átadott két padot
Biodíszletnek ismét ott volt egy seregnyi gyermek is, ahogy azt az ehhez hasonló, kormánypárti átadókon már megszokhattuk. A zagyvarékasi polgármesteren kívül még Lezsák Sándort is vendégül látták az eseményen.
Tovább olvasom