Gazdasági konferencián járt a megyeszékhelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Beszédéből nem maradtak ki a kormányzat jól ismert kommunikációs paneljei az új világrend megszületésétől az ukrajnai háborún át az Európai Unió gyengeségéig. Szerinte egyenesen „lábon lőttük az európai gazdaságot” az Oroszországot érintő szankciók által, feltételezzük azonban, hogy a konkrét, lokális szinten fontos ígéretek jobban érdeklik a helyi embereket.
Tovább olvasomCímke: konferencia
Családtörténeti konferenciát tartottak Jászberényben
Budapest és Győr után, most Jászberényben várták izgalmas előadásokkal a látogatókat. Az eseményt a a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület rendezte. A polgármesteri hivatal dísztermében tartott rendezvényen Kiss Gábor regnáló jászkapitány köszöntötte a megjelenteket, majd Ari Ilona, a MACSE elnöke bemutatta az egyesületet, melynek több mint 2200 tagja van. A műhelykonferencia célja, hogy személyes találkozást biztosítson a közösség tagjainak és a családtörténet-kutatás iránt érdeklődőknek. A nyitóelőadást Hortiné Dr. Bathó Edit, nyugalmazott múzeumigazgató, a Jász Múzeumért Kulturális Alapítvány elnöke tartotta A keletről jászok Magyarországon címmel. A továbbiakban tartalmas előadások hangzottak el többek között…
Tovább olvasom75 éves a Karcagi Kutatóintézet
Idén 75 éves a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Karcagi Kutatóintézete, mely alkalomról konferencián emlékeztek meg. A Karcagi Kutatóintézet egyike azoknak a hagyományos tájintézeteknek, amelyek több emberöltő óta szolgálják a magyar agrár- és élelmiszer-gazdaságot. Környezetének sajátossága, hogy a gazdálkodás, az állattartás és növénytermesztés hagyományai a Nagykunság több száz éves identitásában gyökereznek, írja a karcaghír.hu. A konferencián dr. Gyuricza Csaba rektor szólt arról, hogy a Karcagi Kutatóintézet 2021-ben integrálódott be az akkor megalakuló Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetembe.– Ezzel része lett annak a sokoldalú és erős kutatóhálózatnak, amely az öt campus…
Tovább olvasomCsaládügyi konferencia Szolnokon
Magyarország családpolitikája, a gyermekvállalás alakulása, valamint az egyes családtámogatási ellátások népszerűsége volt a témája annak a Megyei Családügyi Konferenciának, amelyet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szervezett a napokban. A Kopp Mária Intézet kutatási eredményeiről az intézet elnöke tartott előadást. Fűrész Tünde számadatok és diagramok segítségével ismertette többek között a gyermekvállalás, a többgenerációs családok, illetve a hazánkból el-, illetve visszavándorlók számának alakulását. 2010 óta Magyarországon nőtt a gyermekvállalási- és a házasságkötési kedv, az abortuszok száma pedig jelentősen csökkent – hangzott el Fűrész Tünde előadásán. A KINCS elnöke hangsúlyozta: több…
Tovább olvasom